Belföld

A falusiak adományából építik újra a kiégett házat

A pákozdi Bakk családnak a falu 380 ezer forintot gyűjtött össze. A jótékonysági rendezvény egyik szervezője Tolcsvay Béla volt.

A pákozdi Bakk család házának tetőszerkezete december 30-án kigyulladt. A födém leszakadt az étkező felett, a ház lakhatatlanná vált. A családot rokonok fogadták be. A faluban összefogás kezdődött. Az önkormányzat 200 ezer forint gyorssegélyt adott a családnak, a boltokban gyűjtés indult, a helyi tüzépen anyagáron biztosították az építőanyagot. Naponta 30-40 ember dolgozott a házon, sokan főztek a munkásokra.

A vasárnap jótékonysági rendezvényt tartottak Tolcsvay Béla és egy velencei festőművész támogatásával. Az iskolás gyerekek süteményt sütöttek, és árulták.

Mintegy 200 ember vett részt az esten, a bevétel 340 ezer forint lett. Mellette a helyi boltokban még 44 ezer forint adomány gyűlt össze- mondta a Fehérvár24-nek Takács János, Pákozd polgármestere.

Nagyon sok felajánlást kapnak. A hétvégén cseréppel fedték a tetőt. Ötvennél is többen dolgoztak, olyanok is segítettek, akiket nem ismertek. Már a festők dolgoznak, ők is grátisz. A villanyt már visszakapcsolták, van melegvíz, lehet takarítani. A hét végére már a padlót burkolják majd- tudtuk meg Bakk Dánielnétól.

Bakk Dánielné hangsúlyozta: valahogy- ismerve a férjét- megoldották volna a ház renoválását, de nem lett volna elég rá két hét. Megható volt számukra az összefogás, amit tapasztaltak. A jótékonysági est pedig minden várakozásukat felülmúlta. Ők a férjével az egyik művészeti csoport tagjai, minden rendezvényen részt vettek eddig is, de ilyen teltház még nem volt egy alkalommal sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik