Belföld

Veszélybe kerülhet az MTI-s dolgozók fizetése

Radikálisan csökkent a Magyar Távirati Iroda idei költségvetése. A Népszabadság szerint a közmédián belüli hatalmi harcok állhatnak a háttérben.

Kapcsolódó cikkek

Kérdéses, hogy a Magyar Távirati Iroda (MTI) ki tudja-e fizetni a januári béreket 180 dolgozójának, miután a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2012-es költségvetésében a tavalyi 2,5 milliárdról 1,3-ra csökkentették a távirati iroda idei büdzséjét – írja a Nol.hu. A lap emlékeztet: az állami intézmények havonta a meghatározott keretük egytizenketted részét kapják meg, az MTI esetében ez azt jelenti, hogy a felére csökkent a támogatás.

A Népszabadság megkereste az MTI vezetését, de nem kívántak nyilatkozni az ügyben. Belénessy Csaba vezérigazgató a költségvetésük radikális csökkentéséről korábban annyit mondott, hogy „az intézmény jelenlegi feladataihoz, létszámához éves szinten minimum 2,5 milliárd forintra van szükség”.

A lap információi szerint az MTI büdzséjének radikális megnyírása mögött a közmédián belüli hatalmi harcok állnak. Az új közmédiarendszer kialakításakor a korábbi négy közszolgálati intézmény – MTV, Duna TV, Magyar Rádió és MTI – dolgozóit és vagyonát az MTVA-ba vonták össze. A korábbi médiumok pedig csontvázintézményekké, ötven főnél kevesebbet foglalkoztató társaságokká zsugorodtak. Ebből a szisztémából kizárólag az MTI lóg ki, mert oda csoportosították a közmédiumok hírgyártását, a Hirado.hu szerkesztőségének vezetését, és létrehoztak egy stratégiai tartalomfejlesztő részleget is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik