Belföld

Scheiring Gábor besokallt

Az LMP-s politikus kész lemondani a mandátumáról. Döntése hátterében ott van az is, hogy már nem tud őszinte hittel dolgozni a párt képviselőjeként.

A következő kilenc hónapban doktori disszertációjának szenteli idejét az LMP-s Scheiring Gábor, aki február elsejétől lemond a párt gazdasági kabinetjének vezetéséről. A pártja frakciójának írt levelében azt írja, mandátumát egyelőre megtartaná, heti egy napot tud politikával foglalkozni, fizetésének “ennek megfelelő részét”, négyötödét felajánlja a pártnak, de ha ez párttársainak nem elfogadható, képviselői mandátumát is szívesen visszadja.

Sorai szerint döntése hátterében ott van az is, hogy már nem tud őszinte hittel dolgozni LMP-s képviselőként.

“Nem tudok mit kezdeni a folyamatosan újratermelődő belső káosszal és állandósult amatörizmussal és a vele járó teljesítményellenes szervezeti kultúrával; nem tudok mit kezdeni azzal, hogy a racionalitás helyett frusztrációk és hisztériák keretében kezeljük a konfliktusokat, nem tudok mit kezdeni az állandó paranoiás hangulattal, nem tudok mit kezdeni a bázisdemokráciának hazudott informális alkuk politikájával, nem tudok mit kezdeni azzal, hogy két év alatt az ármánykodás elég magas fokát honosítottuk meg; nem tudok mit kezdeni azzal, hogy ebben a szervezetben az embernek mint embernek nincs értéke, nem tudok mit kezdeni azzal az eljárással, ahogy Virág lemondott a mandátumáról; és azzal meg pláne nem tudok mit kezdeni, hogy ezzel az egésszel úgy fest, nem akar/mer igazán senki sem foglalkozni” – fogalmaz.

Scheiring Gábor kijelenti azt is, hogy az élete rövidebb annál, hogy olyan közegben töltse, ahol nem érzi jól magát. “Az elkövetkezendő 9 hónap arra is időt ad nekem, hogy átgondoljam, hosszú távon tudok-e hasznos tagja maradni ennek a közösségnek” –- jegyzi meg.

Az LMP egy másik képviselője, Kaufer Virág, január elején közölte a nyilvánossággal, hogy február elsején visszaadja képviselői mandátumát. Azt mondta, úgy érzi, hogy többet tehet az utcán, a közösségekben, mint a parlamentben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik