Belföld

A hét végére kész a tető

Összefogott Pákozd a Bakk család megsegítésére. Vasárnap jótékonysági estet rendeznek Tolcsvay Béla közreműködésével.

2011. december 30-án a ház tetőszerkezete kigyulladt. A padlás belül már égett, gomolygott a füst, amikor a házban élők észrevették. A födém leszakadt a nappali és szoba fölött, szinte minden, ami a helyiségekben volt, elázott. A ház lakhatatlanná vált.

A családot rokonok fogadták be. Az összefogás már akkor megkezdődött. A környékbeliek mosták ki a ruhákat, mentették a bútorokat. A férj és a feleség aktívan részt vesz a falu művelődési életében, ezért a művelődési ház valamennyi kulturális csoportja bekapcsolódott a család megsegítésébe. A hét végére elkészül a tető, és lehet, hogy már a festők dolgozhatnak – mondta a Fehérvár24-nek Kissné Vörösmarty Mária, az intézmény vezetője.

A ház teteje gyulladt ki, a födém beszakadt

Az intézményvezető hozzátette: az önkormányzat 200 ezer forint gyorssegélyt adott. A boltokban gyűjtés kezdődött, a helyi tüzépen anyagárban jutott építőanyaghoz a család. Naponta 30-40 ember dolgozott a házon, az üszkös tetőt eltakarították, sokan főztek a munkásokra. A vasárnapi jótékonysági rendezvényre az iskolás gyerekek saját maguk sütnek süteményeket, és azokat árulják majd, hogy még több pénz gyűlhessen össze.

A családnak pénzt utalni a következő számlára is lehet: Bakk Dániel: 11773054 – 08931579.

A kezdeményezés élére állt Kissné Vörösmarty Mária kérésre Tolcsvay Béla énekmondó, hogy minél többen adakozzanak.

Tolcsvay Béla

Akinek számít az ő negyven éves munkássága, az menjen el az estre. Hisz abban, ha jó ügyért, sok jó ember összejön, akkor megváltoztatják a világ sorát. Pláne itt  a Meleg-hegy környékén, Pákozdon győzelemre lehet vinni  a jót – mondta a Fehérvár24-nek Tolcsvay Béla.

Az énekmondó legújabb művének, Az ég ígérő fa című kétrészes daljátéknak záródalát énekli majd. Amelynek refrénje így szól: „Legyen újra rend a földön valahára, térjen vissza a tündérvilág”

A jótékonysági est január 15-én (vasárnap) 16.30-kor kezdődik a pákozdi művelődési házban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik