Belföld

Kamarai évnyitó: nehéz év után, nehéz év előtt

Csapucha Adrienn

2012. 01. 12. 21:44

Évköszöntő fogadásra várta vállalkozásait és partnereit a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Mihalicz Antal elnök elmondta, hogy 2012 is legalább olyan nehéz év lesz, mint a tavalyi, így a cégeknek továbbra is plusz energiával kell teljesíteni.

Idén ötödik alkalommal rendezték meg a kamara székházában az évköszöntő fogadást. Az elmúlt évek gyakorlatát követve elsőként Mihalicz Antal üdvözölte a vállalkozásvezetőket. Az elnök elmondta, hogy idén is maradtak az „Innováció, tradíció, megújulás” jelmondatnál, hiszen ez a szlogen ma is azt sugallja, hogy érdemes azon az úton haladni tovább, amelyen elindultak. A találkozón elhangzott, hogy nagyon nehéz évet zártak a győri és a megyei cégek 2011-ben, és sajnos a magyar gazdaság, az eurozóna és a világgazdaság alakulása miatt, vélhetően az idei esztendő is kihívásokban gazdag lesz. A kamara vezetője éppen ezért azt kérte, hogy a vállalkozói közösség nyújtson plusz energiát a 2012-es célkitűzések eléréséhez.

A hagyományokhoz híven idén is színes műsor kísérte az év első vállalkozói randevúját, többek között a Szakmák harmóniája díjazott alkotásait és az Ikarosz Díjat elnyerő innovációs ötletet is megismerhették az egybegyűltek.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.