Belföld

A naptárba a fametszés is bekerülhet

Csapucha Adrienn
Csapucha Adrienn

2012. 01. 12. 12:33

Kettős céllal hívta meg a sajtó munkatársait a Győr-Szol Zrt., január 12-én. A tájékoztató egyik témája a jelenleg is zajló fametszési akció volt, de a találkozón a 2012-es hulladéknaptárról is szó esett.

Már elindult a gyérítés

A Győr-szol Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt. a 2012. január 10-ig beérkezett lakossági észrevételek és a szakmai szempontok figyelembe vételével, megkezdte a győri közterületeken a téli metszési munkálatokat. Jelenleg a cserje és fametszést végzik a szakemberek. A program szerint végzett beavatkozás olyan helyszíneken aktuális, ahol szakmailag szükséges a vágás, ahol a cserjék vagy fák ágai közel nőttek az épületekhez, illetve azokon a területeken, ahol a lelógó lombok már a közlekedést is zavarják. Azon cserjefoltok esetében, ahol a növényállomány túl sűrű, ott ritkítás történik, így többek között könnyebben takaríthatóvá válik a zöldfelület. Az ifjító metszéseknek köszönhetően a fiatalabb növényi részek erőteljesebben növekedhetnek majd. Az azt elviselő növényfajok esetében – pl.: fagyal, tűztövis – erőteljesebb visszavágás is indokolt lehet.

A szükséges cserje és fametszés egyébként Győr belvárosában minden évben megtörténik. Győr-Ménfőcsanak és Gyirmót városrészekben a munka már készen van, jelenleg Adyvárosban dolgoznak a munkatársak, ezt követően tervezetten Marcalváros I. és II. városrészekben, majd a József Attila lakótelepen történik meg a növényzet gyérítése.

Kosaras gépjármű bevonásával a határozati fakivágásokat a szolgáltató január 16-tól kezdi meg. Szintén kosaras szerkezet bevonásával a koronaalakító, állagmegóvó fametszési tevékenység, ez év február közepétől időjárás függvényében történik majd.

Mire jó a naptár?

A csütörtöki sajtótájékoztatón az aktuális hulladéknaptárt is bemutatták a sajtó képviselőinek. A Győr-Szol Zrt. a napokban adja postára a 2012. évi Hulladéknaptárt. A dokumentumból mindenki megtudhatja, hogy a saját szolgáltatási helyén – címén – mely napokon aktuálisak az egyes szolgáltatások, így a bio és maradék, vagy a vegyes hulladékgyűjtő edények ürítése, a kukamosás, és ahol működik, ott a házhoz menő zsákos szelektív gyűjtés. A győri ügyfelek részére a dokumentumon megtalálható a használható hulladékudvarok felsorolása is. A más településekre kézbesített naptárak alján a közszolgáltató megjelöli azt a konkrét hulladékudvart, amely az adott címről a legközelebb elérhető.

A naptárban feltüntetik a fogyasztási hely kódját és a címét, annak érdekében, hogy mindenki a saját személyre szabott naptárját kaphassa meg. A korábbi évek „kalendáriumához” képest változás, hogy a szerkesztésnek köszönhetően akár normál falinaptárként is használható a nyomtatvány. Az előzetes tervek szerint az évente megjelenő naptárak a hulladékgazdálkodási rendszer minden szolgáltatási elemét tartalmazni fogják ügyfélre szabottan.

A Hulladéknaptár hátoldala is sok hasznos információt tartalmaz, ezen a felületen a háztartásban leggyakrabban keletkező, összegyűlő hulladékok elhelyezéséhez kíván segítséget nyújtani a szolgáltató, a fotókkal is illusztrált „Mit hova dobjunk?” táblázattal.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.