Belföld

Gyűlölet hatja át Magyarországot

A német Die Welt szerint Magyarországot a „gyűlölet kultúrája” hatja át, amely egyedül a Jobbiknak használ. A Fidesz 2010-ben nagy lehetőséget kapott és jó ötletei voltak, de elvesztették az irányt.

A neokonzervatív német Die Welt napilap magyar származású budapesti tudósítója, szomorúan számol be arról, miként radikalizálódik mind a bal-, mind a jobboldal Magyarországon, és miként válik a „zsidó” szitokszóvá Magyarországon. Boris Kálnoky szerint azonban a jelenlegi magyar állapotokért nem csak a kormány a felelős, és a leegyszerűsítő nyugati cikkek, amelyek egyöntetűen a jobboldalt tartják csak antidemokratikusnak, inkább ártanak az országnak.

Csak a Jobbiknak használ

Kálnoky szerint a „gyűlölet kultúrája” hatja az országot, és mindegyik oldal elvitatja a másiktól, hogy demokrata lenne. A szocialistákat a Fidesz egyszerűen csak kommunistának tartja, a polgári Fidesz viszont a szocialisták szerint fasisztoid, míg a liberális egyszerre jelent kommunistát és zsidót Magyarországon.

Az újságíró úgy véli, egyedül a Jobbiknak használ ez a gyűlölettel teli politikai állapot. De hozzáteszi: „a szocialisták szeretik a Jobbikot”, mert a Jobbik révén tudják diszkreditálni a Fideszt is. Ráadásul „a zöldek még kormányozni is akartak a Jobbikkal”, utal Karácsony Gergely tavalyi nagykoalíciós javaslatára. A Fideszről pedig úgy próbálja a polgári párt elhalászni a jobbikosokat, hogy „úgy viselkedik, mint a Jobbik”.

„Néha azt gondolom, mindannyian megőrültek” – írja Kálnoky a magyar demokratikus pártokkal kapcsolatban. Szerinte a magyar antiszemiták zsidók nélkül is tudnak zsidóellenesek lenni, ahogy a Fidesz a kommunisták hiányában heccel továbbra is a kommunisták ellen, az ellenzék meg nem a Jobbikkal, hanem Fidesszel szemben játssza az antifasisztát, és a baloldal közben „egy diktátor nélküli diktatúra” ellen harcol. Kálnoky szerint azonban a baloldalt is az irracionális gyűlölet hatja át. „Aki konzervatív, sőt netán keresztény, azt azonnal lefasisztázzák”.

Bosszú politikája

Kálnoky szerint 2010-ben a Fidesz megkapta a lehetőséget arra, hogy meghaladja ezeket a gyűlöleteket, hogy jövőorientált politikát folytasson „ehelyett azonban rideg, ideologizált és sok tekintetben bosszúra épülő politikába” kezdett az Orbán-kormány.

A Welt ugyanakkor kiemeli: „a Fidesz ötletei igenis jók voltak”. A konzervatív lap szerint helyes lépés volt a kormány részéről, hogy a multinacionális tőkét terhelte és az adókat csökkentette. Mára azonban a kormány szerintük elvesztette az irányt, „a bukás érzete lóg a levegőben”. Szerinte már nem a Fidesznek, hanem a polgárok elégedetlenségének van kétharmada, és ez – a szerző jóslata szerint – legközelebb március 15-én fog tömegdemonstrációkban kifejeződni. Ám Kálnoky azt is kiemeli, hogy „az ellenzéki mozgalom semmiben sem tud megegyezni, se vezetője, se programja nincsen”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik