Belföld

Malév a sztrájkról: már a lét a tét

Berényi János, a Malév igazgatóságának elnöke a munkavállalókhoz eljuttatott állásfoglalásában felelőtlennek nevezte a sztrájkkal fenyegető szakszervezetet.

A Malév földi kiszolgáló cégénél, a Malév GH-nál sztrájkot kilátásba helyező szakszervezet, a LESZ pénteken ismertette Berényi János munkavállalókhoz intézett levelét. Ebben a cég elnöke egyebek mellett azt írja: megdöbbenve értesült a LESZ sztrájkfenyegetéséről, hiszen a légitársaság és a cégcsoport jelenleg is a létéért küzd, és minden sztrájkfenyegetés, vagy sztrájk a cég jövőjét veszélyezteti. Kifejtette: miközben a kormányzat, az igazgatóság és a Malév menedzsmentje minden követ megmozgat azért, hogy hosszú távon biztosítsa a légitársaság és leányvállalatainak jövőjét, elfogadhatatlan és megengedhetetlen, hogy egy felelőtlen szakszervezet sztrájkhelyzetbe sodorja a vállalatot. Arra kéri ezért a szakszervezetet, hogy haladéktalanul vonja vissza sztrájkfenyegetését és fogadja el a Malév GH vezetése által felkínált, a kollektív szerződés (ksz) hosszabbítására vonatkozó ajánlatot.

Csorba Attila, a LESZ elnöke az MTI-nek eljuttatott válaszlevelében azt írta: az elnök állásfoglalásával sem a jog, sem az “igazságosság szempontjából” nem értenek egyet. Visszautasítják a felelőtlenség vádját, és azt is hangsúlyozzák, hogy a Malév nehéz gazdasági körülményeit nem a munkavállalók és a szakszervezetek idézték elő. “A Malév helyzetéért elsősorban a menedzsment a felelős” – írta Csorba Attila.

A szakszervezet elnöke arra is emlékezteti Berényi Jánost, hogy sérti a sztrájktörvény rendelkezéseit, ha a munkáltató megpróbálja rávenni a munkavállalókat a sztrájktól való távolmaradásra. A Malév GH munkavállalói szempontjából pedig méltánytalannak tartja a Malév-elnök megjegyzéseit, mert mint írja, ők azok, akik munkájukkal életben tartották, és évről évre nyereségessé tették a földi kiszolgálócéget. Ezzel párhuzamosan az elmúlt években a cégcsoport menedzsmentje egyre nagyobb létszámmal, egyre több vezetői szint beiktatásával működik a LESZ szerint. Úgy vélik, hatékonyabb és karcsúbb, a vállalat sikerében érdekelt menedzsmentre van szüksége a Malév-csoportnak, és benne a GH-nak is. Az így megtakarított pénzeket pedig a működés stabilizálására, a bérek legalább tavalyi vásárlóértékének megőrzésére lehet fordítani – áll a levélben.

A kollektív szerződésről szóló tárgyalások a hét elején szakadtak meg a Malév csoport földi kiszolgáló cégénél, a Malév Ground Handlingnél (Malév GH), a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) ezt követően alakított sztrájkbizottságot.

A szakszervezet szeretné a 2011. december 31-én lejárt kollektív szerződést néhány változtatással további három évre újrakötni. A Malév GH korábbi közlése szerint a kollektív szerződéssel kapcsolatban az egyetlen vitás kérdés a szerződés meghosszabbításának ideje, s a tárgyalásokat a LESZ szakította meg. Megjegyezték: a LESZ 10 százalékos béremelést és a létszám 5 százalékos növelését is követeli.

Nem döntött a tőkrendezésről a társaság közgyűlése. Tavaly is zabálta a cég az állami milliárdokat. – Beszámoló a mai közgyűlésről, itt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik