Belföld

Az új miniszterelnök: Fellegi Tamás?

Egy lehetséges kormányfőváltás előkészítésének kommunikációs elemzésére vállalkozott a beszedirok.blog.hu.

Fellegi Tamás 2011. december 8-a óta több olyan fontos aktivitásba kezdett, ami kommunikációs szempontból tudatos politikai építkezést mutatott. Ezen cselekvések, kommunikációs tettek – az alábbi elemzésünk szerint – értelmezhetők úgy, melyek előkészítik a kormányfőváltást. Pontosabban: Fellegi Tamás miniszterelnöki pozícionálása megkezdődött. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy valóban ő lesz az új miniszterelnök, amennyiben lesz csere. Ebben az elemzésünkben arra akarunk rámutatni, hogy megtörténtek olyan tudatos kommunikációs aktivitások, melyek értelmezhetők egy miniszterelnökké válási folyamat kezdetének. Elemzésünk nem kíván politikai értelmezést nyújtani. Nem foglal állást a folyamatról politikai értelemben. Számunkra ezen folyamat érdekességét az adja, hogy egyes kommunikációs aktivitások összessége értelmezhető-e tudatos miniszterelnöki építkezésnek.  1) A lemondás tudatos kommunikációs tett – oppozícióban a miniszterelnökkel Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter 2011. december 8-án a kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: szerdán felvetette a miniszterelnöknek, hogy kezdeményezze a köztársasági elnöknél felmentését. Ugyanezen a sajtótájékoztatón Giró-Szász András kormányszóvivő a miniszteri poszt utódlásáról feltett kérdésre válaszolva elmondta: Orbán Viktor hazatérése után személyesen konzultál Fellegi Tamással, és megvitatják a lemondás szakmai érveit. A miniszterelnök hozza meg a döntést, és amennyiben elfogadja a miniszter lemondását, határoz az utódlásról is. (MTI, 2011. 12. 08., csütörtök, 11:01.) Ez a bejelentés akkor történt, amikor Orbán Viktor miniszterelnök nem tartózkodott Magyarországon, sőt szerdán az Európai Néppárt marseille-i kongresszusán volt, ahol délután felszólalt, valamint kétoldalú megbeszélést folytatott Jyrki Katainen finn miniszterelnökkel. (MTI, 2011. 12. 07., szerda, 18:44) Szijjártó Péter Marseille-ben, az Európai Néppárt kongresszusának helyszínén magyar újságíróknak elmondta: „Fellegi Tamás valóban beszélt Orbán Viktorral, aki érti a nemzeti fejlesztési miniszter által felvetett szempontokat. Orbán Viktor a tervek szerint péntek éjjel tér haza Budapestre, így a hét végén személyesen is egyeztet a tárcavezetővel, és ezután a lehető leghamarabb meghozza a szükséges döntéseket” (MTI, 2011.12.08., csütörtök, 11:56) Ez azt jelenti, hogy Fellegi szerdán csak nagyon vázlatosan tájékoztathatta a kormányfőt, mert a lemondást illetően a kormányzati kommunikáció nem volt egyértelmű. Ezt támasztja alá a Népszabadság online tudósítása is: „Nem tudok róla, hogy felajánlotta volna lemondását – mondta Orbán Viktor a Fellegi Tamás fejlesztési miniszter lemondására vonatkozó kérdésről. Hozzátette: – Arról tudok, hogy felajánlotta azt, hogy elvégzi a tárgyalások irányítását a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).” . A kommunikációs helyzet különlegességét nyilatkozatával a miniszterelnök szóvivője is csak megerősítette.  Kommunikációs szempontból felmerül kérdésként, hogy Fellegi Tamás miért nem várta meg a hazatérő miniszterelnököt, hogy vele együtt egy sajtótájékoztatón jelentse be a miniszteri váltást. Ez sokkal szerencsésebb opció lett volna kommunikációs szempontból, mert egyszerre jelenthették volna be a távozás tényét, az új pozíció megjelölését, esetlegesen az új miniszter személyének is a nyilvánosságra hozatalát. Fellegi Tamás azonban nem ezen lehetőség mellett döntött. Így kezdeményező kommunikációs aktivitása még a miniszterelnököt is passzivitásba taszította, egyben kész tények elé állítva a kormány felelős vezetőjét. Mindez azt erősíti, hogy Fellegi Tamás lemondását tudatosan időzítette erre a napra. Márpedig itt az időzítés ténye önmagában kommunikációs tett. Ez az üzenet azt jelenti, hogy Fellegi ikonikus erővel jelezte a belpolitikai szereplők és a külföld számára, hogy megkezdi egyértelmű elrugaszkodását a kormányzat legbelsőbb köreitől. Mindezt csak felértékeli, hogy a lemondását követő nap hajnalán a miniszterelnök nagyon kínos nemzetközi helyzetbe került,amikor is 2011. december 9-én az EU-csúcstalálkozónaz eredeti hírek szerint Magyarország és Nagy-Britannia ellenállásán bukott el a francia-német javaslat. A határozott magyar elutasításról Nicolas Sarkozy francia államfő számolt be a hajnalba nyúló tanácskozás után tartott sajtótájékoztatóján – adta hírül az Index. Az is kiderült, hogy hajnalban még határozott elutasításról szóltak a hírek, délelőtt már azt erősítették meg, hogy inkább a parlamentre bízná a döntést a miniszterelnök. A kommunikációs zűrzavar nemcsak belföldön, de a teljes nemzetközi színtéren is egyértelművé – és ezzel egyidejűleg kínossá – vált.Ugyanakkor Fellegi az egy nappal hamarabbi lemondása miatt nem került, nem kerülhetett kínos helyzetbe, így megőrizve hitelességét.   2) Különleges pozíció – az ország képviseletében Orbán Viktor december 12-én jelentette be, hogy tárca nélküli miniszterként fogja irányítani Fellegi Tamás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folyó tárgyalásokat. (MTI, 2011. 12. 12., hétfő, 12:38). Egyértelművé vált tehát, hogy Fellegi kulcspozícióban marad. Sőt bizonyos értelemben főtárgyalóként a külföld előtt nemcsak a magyar kormányt, de az országot is megjeleníti. Bár tárgyalási mandátuma teljesen kötött volt, – ezt bizonyítja Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság közötti konzultáció megszakadása (MTI, 2011. december 16., péntek 18:24), – mégis elindult egy olyan folyamat, mely egyre jobban látványossá tette Matolcsy Györgytől és a miniszterelnöktől való távolodását. Ennek jeleként egyre világosabbá és egyértelműbbé vált az, hogy nyilatkozatai sokkal visszafogottabbak lettek a többi kormányzati kommunikátornál. A folyamat betetőződéseként egyértelműen szembenálló kommunikációs pozíciót foglalt el Fellegi 2012. január 5-én például Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárával szemben, aki 2012. január 4-én azt nyilatkozta a Wall Street Journal-nak, hogy a kormánynak van terve arra az esetre, ha nem születik megállapodás egy új biztonsági hálóról. Nem lenne tragédia – mondta arra az esetre, ha nem jönne létre új IMF-megállapodás. Fellegi ezzel szemben 2012. január 5-én sajtótájékoztatóján kifejtette, a kormány határozott szándéka, hogy minél gyorsabb megállapodást érjen el. A tárca nélküli miniszter többször megismételte: a kormány világossá tette, hogy kész feltételek nélkül leülni tárgyalni, és mindenről tárgyalni. Hozzátette: a kormány kész a kompromisszumra az IMF-EU megállapodás lehetséges formájáról. Mandátuma szerint tárgyalhat készenléti hitelről – mondta, hozzátéve, hogy ez soha nem volt kérdés. (MTI, 2012. 01. 05., csütörtök, 11:42) Mindezek a szavak természetesen egyrészről a teljes kapitulációt is jelenthetik, vagyis az eddigi álláspont feladását, ugyanakkor nagyon fontos, hogy mindezt ki mondja! Az a személy, aki tárgyalni fog az „élet-halál” kérdéséről. Ez a nyilatkozat meg is állította a forint mélyrepülését. Már ez is lehetne jelzés értékű Fellegi reputációjával kapcsolatban, azonban van egy nagyon fontos mondat, mely a sajtótájékoztatón elhangzott. Fellegi Tamás nyilvánvalóvá tette különleges státuszát: >> „… Bízunk benne, hogy ennek apropóján, az IMF-nél előrelépés lesz a tárgyalások idejét illetően is” – jelezte Fellegi, közölve, hogy ő a tárgyalásokra kizárólagos joggal felhatalmazott miniszter, ezért az ő véleménye a mértékadó, amikor kormányzati álláspont születik.<< (MTI, 2012. 01. 05., csütörtök, 11:42). Ez egy fontos különbségtétel, mert Fellegi önmagát pozícionálja különleges státuszúnak.  3) Kommunikációs aktivitások a miniszterelnöki székért A jelenlegi helyzet egyre nyomasztóbb a miniszterelnök számára. Erőteljes külpolitikai nyomás alatt és a gazdasági összeomlás előtt álló ország kormányfőjeként hátrányosabb kommunikációs pozíciót foglal el, mint a külpolitika és a nemzetközi pénzügyi világ igen fontos szereplőivel hivatalosan kapcsolatot tartó tárcanélküli miniszter. Fellegi Tamás elmúlt egy hónapos működésével elérte, hogy január 5-én csak az ő nyilatkozata állította meg a forint mélyrepülését. Ez számára valóságos kommunikációs siker. A 2011. december 8-i kommunikációs elrugaszkodás, az eddigi visszafogottabb kommunikációs attitűd, valamint a forintot stabilizáló megszólalása megerősítette.  Fellegi Tamás főtárgyalóként mind az IMF, mind az EU-s tárgyalások során könnyen kommunikálhatja magáról a kompromisszumokra hajlandó, az európai normákat elfogadó, a gazdasági folyamatokat értő, jövendő magyar miniszterelnök imázsát, vagyis azt, hogy van alternatíva a jobb oldalon, a kétharmados többség megtartásával. Mindez talán Barrosonak, Merkelnek és Sarkozy-nek is jól elmagyarázható alternatíva lehetne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik