Idén ősszel már csupán harmincezer diákot vehetnek fel a felsőoktatási intézmények ingyenes képzésre ugyanakkor további tizenötezer fiatal tanulmányi költségeinek felét állhatja az állam. – – írja a Magyar Nemzet. Ezt és a diákhitel-rendszer kibővítését célzó tervezetet várhatóan ma tárgyalja a kormány. A Népszabadság úgy értesült, az állam már ez év szeptemberétől bevezetné az úgynevezett hallgatói szerződést. Az eddigi hallgatói jogviszony a tanuló és az intézmény között jött létre, e mellé társulna az új szerződés, amely a hallgató és az állam viszonyát szabályozza a képzési költségek viselésére vonatkozóan.
- 11:30 „Nem számít, honnan jövünk, a moziban együtt nevetünk” – galérián a friss Oscar-díjas Tom Cruise páratlan filmes pályája
- 11:29 Véresre verte párját egy férfi az M35-ös autópálya Pródi pihenőjében, a lábán is alig álló nő egy kamionostól kért segítséget
- 11:28 Toroczkai László személyesen találkozott Medvegyevvel, és átadott neki egy Kárpátaljáról szóló dokumentumot
- 11:16 „Nem kritizálhatom azt, aki nem tud megölni egy másik embert” – interjú a Grúz Légió parancsnokával
- 11:14 Lezárták a Louvre görög műtárgyakkal teli terét, mert meggyengült a födémje
- 11:00 Török Gábor: Korábban ilyenre sem volt példa Orbán Viktor részéről
- 10:59 „Fasza gyerek vagy, nem borultál meg, akárhogy ütöttünk, jó gyerek vagy!” – átölelte a bandavezér a késsel kirabolt és rettegő fiút
- 10:56 Madárral ütközött az Air France Budapestre tartó gépe
- 10:53 120 ezres karácsonyi jutalmat kapnak a katonák
- 10:53 Reagált a legfőbb ügyész az egyetemi pénzek eltőzsdézésére
- 10:50 Tűz tombolt Zágráb híres Csokoládétornyában
- 10:49 Olyasmit találtak egy viking sírban, ami a régészeket is megdöbbentette
- 10:35 Horror a természetben: anyagyilkosságra veszik rá áldozataikat ezek a paraziták
- 10:26 Magyar Péter a jelöltállításról: Orbánék láthatóan totálisan lefagytak
- 10:24 Kocsival törtek be az Andrássy úti Louis Vuitton-üzletbe, két fő ellen emeltek vádat – videón az eset
- 10:01 Tordai Bence: Van egy ajánlatom a leendő budai tiszás kihívómnak
- 09:17 Együtt táncoltak, együtt haltak meg a Kessler nővérek – asszisztált öngyilkossággal vetettek véget az életüknek
- 19:07 Gáspár Győző: Államtitkár akarok lenni
- 09:29 Döntött a Kúria a devizahiteles népszavazásról
- 07:36 Publicus: minden második beteg nem kapott megfelelő időn belül időpontot a szakrendelésen
- 04:40 Hosszú leállás jön az Erste Banknál: erre kell készülni
- 21:15 Rossit kirúgni nem kell félnetek jó lesz
- 08:08 Fellebbezett az ítélet ellen a férfi, aki megvárta, míg iskolába megy a gyerekük, majd megkéselte élettársát
- 06:30 Ezeket az értékeket nem szabad túllépnie a vércukorszintünknek
- 10:11 A világ egyik legdrágább magángépe landolt Budapesten
