Belföld

Szájer a feleségére hivatkozva mondott le

Szájer József, Győr-Moson-Sopron megyei, néppárti európai parlamenti (EP-) képviselő lemondott valamennyi fideszes pártfunkciójáról.

Az EP fideszes képviselőcsoportjának eddigi elnöke Orbán Viktor miniszterelnökhöz intézett, vasárnapi keltezésű levelében jelentette be döntését, miszerint az év első napjával lemond a Fideszben betöltött valamennyi pártfunkciójáról.

Az MTI-hez is eljuttatott levélben Szájer azt az indokot hozta fel, hogy feleségét, Handó Tünde bírót, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnökét az Országgyűlés december 13-án – január 1-jei hatállyal – az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot (OIT) felváltó Országos Bírói Hivatal (OBH) elnökének választotta. Szájer hangsúlyozta, hogy egész eddigi munkája során – úgy is, mint az új alaptörvény szövegező bizottságának elnöke – a demokrácia és a jogállamiság alapvető elvének tekintette a bírói függetlenség és az államhatalmi ágak elválasztásának elvét.

“Meggyőződésem, hogy a látszatát is el kell kerülni annak, mintha a kormányzó párt személyemen, illetve családomon keresztül az igazságszolgáltatás, mint önálló hatalmi ág befolyásolására törekedne. Döntésemmel feleségem munkáját, az igazságszolgáltatás minden magyar polgár érdekét szolgáló megújítását is segíteni kívánom” – írta a levélben az EP-képviselő.

Szájer mindehhez hozzátette, hogy továbbra is egyetért az Orbán-kormány és a Fidesz politikájával, minden tőle telhető módon támogatja “Magyarország megújítására irányuló törekvéseit”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik