Belföld

Nehéz helyzetben a győri kisvállalkozások

Szankcionálja a törvény a bérkompenzáció elmulasztását januártól.

Azoknak a munkaadóknak, akik nem emelik a 300 ezer forint alatti munkabéreket annyira, hogy azok nettó összege ne változzon, a munkaügyi ellenőrzések során bírságra nem kell számítaniuk, viszont két évig nem indulhatnak közbeszerzésen, és kizárják magukat az állami támogatásokból is. Az erről szóló, nyáron született törvény január 1-jén lépett hatályba.

Sragner László megyei elnök, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége:

“Ez a vállalkozások jelentős részének olyan pluszterhet jelent, aminek a nulla gazdasági növekedés mellett nagyon nehéz lesz eleget tenni. Megint csak az fog bekövetkezni, ami az elmúlt nehéz időszak változásai során, hogy igazából a magas hozzáadott értéket produkálni tudó és versenyképes, azaz a leginnovatívabb vállalkozások teljesíteni tudják ezt az újabb akadályt, magával a kormányzati szándékkal tehát, hogy legyen béremelés, maximálisan egyetértünk, hiszen ha nincs béremelés, akkor nincs fogyasztás, és akkor nincs, ami mozgassa a gazdaságot. A sok különböző szempont, és tényező mellett ez egy rendkívül fontos dolog. Természetesen nekünk a legfontosabb a nemzetközi környezet. Én úgy érzem, hogy az igazán versenyképes vállalkozások ezt teljesíteni fogják, annak ellenére is, hogy itt közvetlen terhelés éri a vállalkozásokat, hiszen az előírt béremelésnek az első öt százalékát ezt a vállalkozásoknak maguknak kell kigazdálkodni, és a további részre vonatkozóan van egy százmilliárdos csomag. Ezt egyébként mi eredménynek értékeljük, és ennek az elérésében, hogy ez a cél megvalósuljon, a VOSZ nagyon sokat tett.

A legnehezebb helyzetben a nagyon kis vállalkozások, az új foglalkoztató vállalkozások, a szolgáltatás bizonyos szektoraiban lévő vállalkozások vannak, valamint azok, akik egyértelműen a hazai piactól függenek.

Én úgy érzem, hogy a jelenlegi helyzetben mindenkinek, aki szereplője volt ennek a tárgyalásnak, és ennek a kompromisszumnak, beleértve a VOSZ-t és a kormányzati oldalt is, mindenkinek azon kell dolgoznia, hogy ez a nagyon széles vállalkozói kör valahogyan továbbra is talpon tudjon maradni. Ha náluk megreccsen a foglalkoztatás, az vagy tömeges megszűnést és bezárásokat eredményezhet, vagy megint a szürke- és a feketegazdaság irányába tolja el a foglalkoztatást, aminek szerintem senki nem örülne az országban – mondta Sragner László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik