Belföld

A rezidensek tovább gyűjtik a felmondóleveleket

Noha a múlt év végéig összegyűlt felmondólevelek aktiválását egyelőre elhalasztotta a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ), a szervezet további felmondólevelek letétbe helyezését várja a kollégáktól; a célok ugyanazok, egyedül a határidő változott március 29-re, de többször ezen nem módosítanak - közölte az MRSZ elnöksége kedden a honlapján.

Papp Magor, a szövetség elnöke múlt pénteken jelentette be: úgy döntöttek, hogy átmenetileg – három hónapra – felfüggesztik a letétbe helyezett felmondólevelek élesítését.
Az MRSZ keddi tájékoztatójában a felmondólevelek aktiválásának elhalasztását elsősorban azzal indokolta, már a nélkül is lehetőség nyílt egy érdemi alapbéremelésre. “A kormányzat lépésére mi is gesztust gyakoroltunk, ezzel egyébként időt adva saját magunknak is a további erősödésre (bár sok felmondás gyűlt össze, de ez még tovább növelhető)” – írták. Ha mégsem lesz megegyezés, a felmondólevelek az eredeti terveknek megfelelően élesedni fognak – hangsúlyozták.
Papp Magor múlt pénteken azt mondta: maratoni tárgyalássorozatot folytattak az “Élhető magyar egészségügyet” mozgalom szervezői a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) vezetőségével és a rezidensszövetség elnökségi tagjaival, amely során megfontolták Orbán Viktor miniszterelnök aznap reggeli nyilatkozatát, amelyben személyes ígéretet tett az orvosok 2012-ben történő béremelésére, továbbá Szócska Miklós államtitkár előző napi, a teljes orvostársadalomra vonatkozó érdemi ajánlatát.
Ennek kapcsán Papp Magor akkor elmondta: január első hetében hivatalosan is megkezdődnek a tárgyalások az ágazati vezetéssel. Az akció során összegyűlt több mint 2500 felmondólevél későbbi aktiválását a megbeszélések  eredményességétől teszik függővé – tette hozzá.
Szócska Miklós államtitkár ezt követő sajtótájékoztatóján megköszönte a szakmai szervezetek “bölcs belátását”, továbbá megerősítette: január elején tárgyalássorozatot kezd az ágazati intézményvezetőkkel, szakmai szervezetekkel és a beszállítókkal arról, hogy az ágazatban rendelkezésre álló több mint 30 milliárd forintos forrást miként tudnák a leghatékonyabban felhasználni.
A rezidens szövetség az “Élhető magyar egészségügyet” mozgalom jelenlegi állásáról szóló keddi beszámolójában kiemelte: nem történt megállapodás, így az akció továbbra is folytatódik. A célok ugyanazok, egyedül a határidő változott 2012. március 29-re, de többször ezen nem módosítanak – tették hozzá.
A rezidensek a mostanáig az akcióhoz csatlakozó kollégáktól azt kérték: felmondási nyilatkozataikkal a továbbiakban is tartsanak ki a mozgalom mellett. A honlapon megjelentek szerint a három hónapos “türelmi idő” alatt is folytatják az országjárást, “a mozgalom továbbra is nyitott minden orvos számára” – hangsúlyozták. Ez idő alatt mind a letétbe helyezett felmondóleveles, mind a MOSZ által gyűjtött túlmunka visszamondásáról szóló akciókhoz is várják a csatlakozókat.
Az MRSZ elnöksége arra is kitért: sokan kérdezték, milyen forrásból remélhető az ágazatban dolgozók béremelése. A szövetség szerint az egyik ilyen forrás – miként azt a kormányfő múlt pénteken a Kossuth Rádióban ismertette – a népegészségügyi termékdíj, amely ígérete szerint kizárólag orvosok bérezésére fordítható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik