Belföld

Elhunyt Garas Dezső, a Nemzet Színésze

Hetvenhét éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Garas Dezső.

A Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház társulatának tagja pénteken hunyt el – közölte a színész családja és a Nemzeti Színház az MTI-vel. Garas Dezsőt a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti. Búcsúztatásáról később intézkednek.
A Nemzeti Színház igazgatója, Alföldi Róbert, akit mélyen érintett Garas Dezső halálhíre, az MTI megkeresésére nem kívánt nyilatkozni.

 

Garas Dezső az ország egyik legjobb színésze volt – mondta a pénteken elhunyt művészre emlékezve Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze az MTI-nek szombaton.

Garas Dezső a főiskolán egy évvel felette járt, s onnantól kezdve figyelték egymás pályáját – tette hozzá.
“Azt hiszem, az ország egyik legjobb színésze volt” – fogalmazott Bodrogi Gyula, aki szerint Garas Dezsőnek nem volt olyan szerepe, amire akár csak egy percig is, azt lehetett volna mondani, hogy nem neki való.
Szavai szerint Garas Dezső csodálatos színész, és nagyon határozott, nagyon egyenes, tiszta ember volt.
Bodrogi Gyula az MTI-nek adott telefonos nyilatkozatának végén azt mondta, elhunyt pályatársa “őrületesen hiányzik” neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik