Belföld

Újabb milliárdokat “nyel be” a Malév

Ezúttal ötmilliárd forint tulajdonosi kölcsönt kap a társaság. Ez már a cég sokadik kistafírozása idén.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat a végrehajtást azonnali határidővel szabja meg. A kölcsön forrása a költségvetés miniszterelnöki fejezetének rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzata.

Augusztusban a Vagyonkezelő 18,5 milliárd forinttal emelte meg a cég jegyzett tőkéjét, amiből 8,5 milliárd forint készpénz volt, 9,98 milliárd forint pedig hitelek tőkévé alakítása. Legutóbb novemberben kapott 4,2 milliárd forint tulajdonosi kölcsönt a társaság.

A hónap elején vált nyilvánvalóvá, hogy nem kerül kínai kézbe a cég. A Magyar Hírlap akkori írása szerint a Hainan légitársaság elállt vételi szándékától. A szaktárca vezetője december elején arról beszélt, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak több európai légi céggel a Malév privatizálásáról, de ezekről nem árult el részleteket.

A hir24 korábbi összeállítása részletesen foglalkozott a Malévnak juttatott, több tízmilliárd forintos költségvetési támogatással, illetve azzal, mi minden történt a vállalat életében a rendszerváltozás óta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik