Belföld

Már nekik is jár sofőr és autó

A miniszterek és az államtitkárok mellett a közigazgatási államtitkárokat és a kormánybiztosokat is megilleti szerdától a személyes gépkocsihasználat és sofőr.

Az eddigi szabályozás szerint csak lehetőség volt személyes gépkocsihasználatot engedélyezni közigazgatási államtitkároknak és kormánybiztosoknak. A kabinet erről szóló rendelete a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.

Az új rendelkezés egyúttal bővíti azok körét, akiknek megállapítható személyes gépkocsihasználat. Így a jövőben nemcsak a helyettes államtitkároknak, a kabinetfőnököknek, a kormányhivatalok vezetőhelyetteseinek, a központi hivatalok vezetőinek, a kormánymegbízottaknak és a külföldre akkreditált magyar külképviselet-vezetőknek biztosítható ilyen juttatás, hanem a miniszteri, valamint a miniszterelnöki biztosoknak is. Az engedélyezés során a közigazgatási minőség- és személyzetpolitikáért felelős miniszter határozza meg, hogy a jogosult havonta hány kilométert tehet meg térítésmentesen.

A személyes gépkocsihasználat keretében biztosított autó hivatalos és magáncélú utazásra egyaránt igénybe vehető.

Az említett minisztériumi vezetők által irányított szervezeti egységeknek a szakminiszter indokolt esetben további gépkocsihasználatot is engedélyezhet. Ezek az autók azonban kizárólag hivatalos célú használatra vehetők igénybe – rögzíti a rendelet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik