Belföld

Leszakadt a felsővezeték a Nyugati pályaudvaron

Átlagosan 10-20 percet késnek a Nyugati pályaudvarra érkező és az onnan induló vonatok, mert az egyik vágány felett leszakadt a felsővezeték - közölte a MÁV szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a Nyugati pályaudvaron néhány vágányról nem indítanak és azokon nem fogadnak vonatot a leszakadt felsővezeték miatt.
A váci vonatok a helyreállításig nem járnak, azok helyett a szobi járatok állnak meg. A Szob és a Veresegyház felé tartó, illetve az onnan érkező vonatok Rákospalota-Újpest állomásig közlekednek, ott fordulnak vissza.
Az utasok Rákospalota-Újpest és a Nyugati pályaudvar között az M3-as metrót vagy a 14-es villamost vehetik igénybe. Ezeken a járatokon a BKV elfogadja a MÁV-START által kiállított érvényes menetjegyeket és bérleteket.
A Budapest-Esztergom vonalat nem érinti a korlátozás, mert a dízelvonatású motorvonatok tudnak közlekedni, és a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon sincs nagyobb fennakadás a késéseken kívül – olvasható a közleményben.
A MÁV szakemberei azonnal megkezdték a helyreállítást, a vezetéket várhatóan 2-3 órán belül sikerül kijavítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik