Belföld

Wellness-programot nyerhet az a győri pedagógus, aki leteszi a cigarettát

A nemdohányzók védelmében hozott, január 1-től életbe lépő törvény értelmében közoktatási intézményekben tilos lesz rágyújtani, füstölni csak a bejárattól legalább öt méterrel távolabb szabad.

Győrben az önkormányzat WHO-irodája és a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve közös foglalkozássorozatot indít azzal a céllal, hogy a diákok számára legfőbb mintaadókat, a pedagógusokat segítse megszabadítani a káros szenvedélytől. A városban egyébként már van olyan iskola, ahol megelőzték a törvényt, és másfél éve egy tanár sem gyújt rá az oktatási intézmény területén – számol be a Hír TV.

“Tulajdonképpen ez volt a kis büdösnek hívott dohányzóhelyiségünk, amiből másfél évvel ezelőtt alakítottuk ki ezt a számítástechnikai irodát”mutat körbe Zsegora Csaba. A győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola igazgatója 17 éve szokott le a cigarettáról, majd másfél éve a munkahelyén is leszámolt a dohányzással. Kollégái, ha nehezen is, de tudomásul vették a döntést, így most sem az épületben, sem az iskola területén, beleértve az udvart, nincs füstölés. Zsegora Csaba azt mondja, egyetért az új törvénnyel, de az szerinte több ponton még kiigazításra szorulna.

A jogszabály azt teszi lehetővé, hogy egészségvédelmi bírságot szabjon ki az ÁNTSZ, de én legfeljebb figyelmeztethetem az udvaron, vagy máshol dohányzó személyt, egyéb jogosítványom nincs. Ez nagyon nehéz része a dolognak, mert hogyha az intézmény vezetőjét elszámoltatják, hogy tilos a dohányzás, akkor valamilyen egyéb eszközt is kellene a kezükbe adni.”

“Az iskolában, és az iskola 5 méteres körzetében nem szabad dohányozni. A pedagógusoknak is be kell tartaniuk a törvényt 2012. január 1-től, ahogy mint bárki másnak” – erősíti meg dr. Somogyi Tivadar alpolgármester.

 

 

Az iskolafenntartó győri önkormányzat alpolgármestere szerint a pedagógusoknak példát kell mutatniuk, így nincs szó arról, hogy az intézményektől távolabb dohányzóhelyeket jelöljenek ki számukra.

Én úgy gondolom, hogy ezt nekik kell megoldani. Tehát, most milyen helyet jelöljünk ki? Lelépjük az iskolaajtótól az 5 métert, és akkor elkerítsünk egy 2-szer 2 méteres kis részt, persze virtuálisan értem az elkerítést. Nem. Ezt nekik kell megoldani, és én bízom benne, hogy hosszabb távon le fognak szokni.”

“Lesz egy külső rásegítés is, sorsolással wellness-programot lehet nyerni”-tudjuk meg a szakembertől. Az önkormányzat és a tisztiorvosi szolgálat januártól közös, leszoktató foglalkozásokat indít a pedagógusok számára.


 

 

 

“Lépésről-lépésre, saját önkontroll-szabályokkal, rövid relaxációs gyakorlatokkal, különböző visszajelzésekkel, a kilégzett levegő szén-monoxid tartalmának a mérésével, a csoport közös támogatásával vágunk neki ennek a nyolchetes programnak.” – mondja Bazsika Erzsébet a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének osztályvezetője.

A január közepén induló csoportfoglalkozásokon való részvétel ingyenes, és lényeges kritériuma az önkéntesség, továbbá az egyéni motiváció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik