Belföld

MSZP: a Fidesz-frakció váltsa le Orbán Viktort!

Orbán Viktor kormányfő leváltására szólította fel a Fidesz országgyűlési frakcióját Burány Sándor szocialista képviselő, aki szerint olyan miniszterelnökre van szükség, aki szakember, méltó az ország vezetésére és képes ellátni a feladatát.

Az MSZP-s politikus keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: Orbán Viktor olyan helyzetbe kormányozta az országot, amelyben az államcsőd veszélye fenyeget, ez pedig azt jelenti, hogy nincs alternatívája a Nemzetközi Valutaalappal történő megállapodásnak – mondta.

Kifejtette: államcsőd esetén veszélybe kerülnek a szociális és az egészségügyi ellátások, az önkormányzati rendszer, az óvodák, a bölcsődék, az iskolák fenntartása, a közszférában dolgozók nem vagy csak részben juthatnak hozzá bérükhöz és ugyancsak veszélybe kerülnek a bankbetétek. “Orbán Viktor rögeszmés gazdaságpolitikája tarthatatlan, társadalompolitikája elfogadhatatlan” – jelentette ki Burány Sándor.

A politikus kifogásolta, hogy az Országgyűlés olyan költségvetést fogadott el a jövő évre, amelyen több százmilliárd forintos lyuk tátong, és azt is, hogy a kormánypárti politikusok az adótörvényekben, “megemeltek szinte minden adónemet, ami csak a szemük elé került.” Ezek között Burány Sándor a legtragikusabbnak az áfaemelést és az adójóváírás intézményének megszüntetését nevezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik