Belföld

ÁNTSZ: nem kockázatos az influenza elleni védőoltás

A Tisztiorvosi Szolgálat szerint emberéleteket veszélyeztethetnek a felelőtlen, szakmaiatlan, ellenőrizetlen nyilatkozatok.

A közelmúltban több televíziós műsorban is azt mondták betegek, hogy az influenza elleni védőoltás súlyos mellékhatásaitól szenvednek, gyakran tényként állítva nem igazolt vagy téves feltételezéseket. A megalapozatlan nyilatkozatok és azok kritikátlan közzététele közvetve emberéleteket veszélyeztethet – olvasható az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) közleményében.

Az oltásokkal több műsorban összefüggésbe hozott Guillain-Barré szindróma (GBS) igen ritka, súlyos következményekkel járó betegség. Évente 100-200 embert érint idehaza. Ugyanakkor a kutatások nem igazoltak összefüggést bármilyen oltás és e kór kialakulása között.

Az ÁNTSZ szerint évente mintegy másfél millióan kapják meg az influenza elleni oltást október vége és január között. Ha lenne kapcsolat az oltás és a GBS között, akkor ezekben a hónapokban a GBS-esetek száma drasztikus emelkedne.

A Guillain-Barré szindróma

A betegség a mozgató- és érzőidegek védőrétegét támadja meg, ennek következtében a végtagok elgyengülnek, súlyosabb esetben pedig a mozgató- és légzőizmok meg is bénulhatnak, szívritmuszavar, vérnyomás-ingadozás léphet fel. Kialakulásának pontos oka nem ismert. A lehetséges okok között szerepel valamennyi légúti, gyomor- és bélrendszeri fertőzés éppúgy, mint maga az influenza, tehát GBS-t kaphat valaki amiatt is, hogy elutasította a védőoltást, és megfertőződött influenzavírussal.

 

Mire jó a védőoltás?

A készítmény a gyenge immunrendszerű, idősebb embereknek is 70 százalék feletti, az egészséges felnőtteknek pedig több mint 90 százalékos védelmet ad a kór ellen. Ráadásul védi a beoltottak közvetlen környezetében élőket is, hiszen „ha nincs kit megfertőzni, akkor a vírus terjedése lelassul, megáll”- hangsúlyozza a tájékoztatás.

Tavaly csaknem félmillióan fordultak orvoshoz idehaza influenzaszerű tünetekkel. Több mint ötszáz embert súlyos szövődmények miatt láttak el, közülük pedig majdnem minden ötödik beteg meghalt, 57 áldozat a 19-59 év közötti, veszélyeztetettnek nem tekintett korosztályból került ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik