Belföld

Áfacsalók ellen emelnek vádat

Fiktív számlákkal több mint 100 millió forinttal rövidítették meg az államkasszát, akár 8 év börtönt is kaphatnak érte.

Mintegy 15 cég érintett az ügyben, amelyben a pénzügyi nyomozók egy 5 fős csoportot buktattak le. A csoport 3 Komárom-Esztergom megyei cég nevében állított ki fiktív számlákat, amelyeket gazdasági társaságok és egyéni vállalkozók vásároltak meg a számla értékének 8-10 % ért.

A fiktív számlákat befogadók a „megrendelt” számlákon szereplő összegeket átutalták a három tatabányai cég valamelyikének bankszámlájára, ahonnan a csoport tagjai készpénzben felvették, majd a jutalékkal csökkentett összeget visszaadták a megrendelőknek.

A számlagyár a valótlan tartalmú számlákat a jóslástól az alkatrész-értékesítésig sokféle tevékenységért állította ki.

A nemrég lezárult nyomozás során egy összehangolt akció keretében több mint 40 pénzügyi nyomozó tartott 30 helyszínen házkutatásokat és ellenőrzéseket Komárom-Esztergom, Fejér és Pest megyében. A 10 gyanúsított közül 7 előzetes letartóztatásba került. Ők az okozott kár jelentős részét a nyomozás során befizették. Vádemelést összesen 12 ember ellen javasolnak a pénzügyi nyomozók – tudta meg a Fehérvár24 Kovács Attilától, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferensétől.

A különösen nagy értékre elkövetett adócsalásért 8 évig terjedő szabadságvesztés jár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik