Belföld

1700 euro-t keres Szlovákiában egy IT-szakember

Az IT-ágazat lett az év ágazata Szlovákiában.

. A programozók és informatikusok bére a gazdasági válság ellenére 300 euróval emelkedett, így átlagosan 1700 eurót keresnek havonta. A Statisztikai Hivatal adatai szerint az ágazatban nőtt a foglalkoztatottság is, az előző évhez képest mintegy 14 százalékkal. „Ez egy olyan szektor, mely a válság dacára idén is fejlődött. Minden cégnek szüksége van egy informatikus szakemberre” – magyarázta a Hospodárske Noviny gazdasági lapnak Darina Mokráňová, az Index Nosluš ügynökség szervezési igazgatója.

Dávid Dereník, az UniCredit Bank elemzője szerint a jövő évben sem változik az ágazat megingathatatlan vezető pozíciója. „A többi országgal ellentétben az informatikusok Szlovákiában még mindig relatíve alulfizetettek. A szakértőink azonban minőségiek, ezért továbbra is jól fog menni az ágazat” – magyarázta. A jó fizetések mellett az informatikusoknak akkor sem kell aggódniuk, ha elvesztik állásukat, ugyanis pár hónap alatt újat találhatnak.

A vendéglátósok helyzete azonban korántsem ilyen rózsás. A vendéglátóiparban dolgozók átlagosan 350 eurót keresnek havonta. Jozef Bendžala, a Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint erről Szlovákia lakosainak gyenge vásárlóereje tehet. „Ezen felül Ausztriában az éttermek 10 százalék, Németországban 7 százalék adót fizetnek. Mi 20 százalékot fizetünk” – magyarázta.

Hozzátette: az éttermekben virágzik a leginkább a feketemunka. „Saját szabályaik szerint fizetnek” – magyarázta, és elmondta: az étteremvezetők általában arra törekednek, hogy minél alacsonyabb járulékokat kelljen fizetniük. A bér egy részét hivatalosan fizetik ki, a többit borítékban kapják az alkalmazottak.

Az építőiparban is problémás a helyzet. Az előző évhez képest épp ezen a területen vesztette el állását a legtöbb ember. Lukáč Zsolt, a Szlovákiai Építőipari Vállalkozók Szövetségének elnöke szerint a 2008-as válság sosem ért véget az építőipar számára. Kevés a megrendelő, és a cégeknek el kell bocsátaniuk az alkalmazottakat. „Olyan helyzetben vagyunk, hogy már a kulcsalkalmazottak is elvesztik állásukat, főleg a kis cégekben” – tette hozzá. 
Dávid Dereník szerint nem valószínű, hogy a helyzet javulni fog jövőre. Véleménye szerint újabb nehéz év vár az építőiparra. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik