Belföld

Távoztak a községvezetők

Feloszlatta magát a ráckeresztúri képviselő-testület, nem mindenki akart menni.

A Fejér megyei Ráckeresztúr képviselő-testülete csütörtöki ülésén – képviselői indítványra – úgy döntött, hogy feloszlatja magát – tájékoztatta Hekman Tibor jegyző pénteken az MTI-t.

Elmondta, hogy a testület négy igen, egy nem szavazattal és egy tartózkodással oszlatta fel magát. A helyi választási bizottság január elején összeül, és a december 22-i időponthoz képest 90 napon belül ki fogják írni az időközi választásokat. A választópolgárok polgármester- és önkormányzati képviselő-jelöltekre is voksolnak majd.

Az MTI értesülései szerint Ónody Miklós Attila (Népkör) polgármester és a képviselő-testület négy független tagja között a ciklus kezdete óta ellentét feszült, továbbá az önkormányzat is nagyobb adósságot halmozott fel, ami szintén feszültségeket gerjesztett a testületen belül. Mindezeket a faluvezető megerősítette. Hangsúlyozta, hogy 2010 októbere óta “ellenzéki” többség van a hét főből álló testületben.

A négy független képviselő egyike az ülés végén indoklás nélkül terjesztette elő az önfeloszlatást, és a többség támogatta.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik