Belföld

Mesterházy: Ez nem más, mint hazaárulás

Nincs értelme tovább részt venni a Ház munkájában - jelentette ki az MSZP elnöke, frakcióvezetője, aki szerint a miniszterelnök a csődbe vezeti az országot.

Mesterházy Attila a teljes szocialista frakció jelenlétében tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: “Történelmi pont lesz az Országgyűlésben a mai nap”, a meghozandó döntések, valamint az azt övező ellenzéki tiltakozás miatt egyaránt. “Amit ma a Fidesz-frakció tesz Orbán Viktor vezetésével, az életveszélyes, nem a magyar nemzeti érdeket képviseli, nem más, mint hazaárulás” – mondta.

Hozzátette: Orbán Viktor kormányfő semmibe veszi az Európai Unió figyelmeztetését, korlátozza az ellenzék felszólalásának jogát, elhallgattatja a Klubrádiót, és a csőd felé tereli az országot. Mint mondta, a csőd azt jelenti, hogy az állam nem tudja fizetni a béreket, a nyugdíjakat. Ehhez a szocialista párt nem asszisztál – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy korábban a házbizottság rendkívüli ülését kezdeményezték, hogy a Ház pénteki napirendjéről vegyék le a Magyar Nemzeti Bankról (MNB)  és a pénzügyi stabilitásról szóló törvényjavaslatokat, valamint az alaptörvény átmeneti rendelkezéseihez benyújtott, az MNB és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összevonásáról szóló módosító javaslatot, a kormány és a kormánypártok azonban ehhez nem járultak hozzá.

Ezután a plenáris ülésen sípszóval és piros lapok felmutatásával tiltakozott frakciójuk, amikor a parlamentben a jegybanktörvényhez benyújtott módosító javaslatokról kezdtek szavazni a képviselők. Közölte azt is: ez így nem folytatható, “a Fidesz-frakció képviselői legyenek kellően bátrak és hazafiak, és váltsák le azt az Orbán Viktort, aki elvesztette realitásérzékét és nem látja, mi történik körülötte Magyarországon és a világban.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik