Belföld

Ünnep beteg gyerekekkel

A megyei és a dunaújvárosi kórház gyermekosztályán is karácsonyi ünnepséget rendeztek csütörtökön.

A székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Kórházban az idén 27. alkalommal szerveztek karácsonyi ünnepséget. Az idén Talmácsi Gábor is meglátogatta a gyerekeket.

Az ünnepségen Mits Péter és Kovács Eszter zenélt a gyerekeknek varázslatos hangulatot teremtve az osztályon.

Székesfehérvár városát Östör Annamária egészségügyi tanácsnok képviselte. Mint mondta Cser-Palkovics András polgármesteri keretének a terhére, a kórházi óvónővel közösen választották ki azokat a játékokat, melyek a gyermekosztály karácsonyfája alá kerültek.

Dr. Simon Gábor főorvos köszöntőjében elmondta: nagyon sok felajánlást kaptak, hogy szebbé tegyék a gyerekek kórházban töltött karácsonyát. Hangsúlyozta: az ünnepi időszak nehéz a betegek és a családtagok számára, ezért is készülnek évről-évre karácsonyi műsorral az osztályon. Fontos, hogy ezen a programon a támogatók is részt vesznek, hiszen nélkülük sokkal nehezebb lenne modern és korszerű feltételeket teremteni.

A dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályán a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ajándékozta meg az ápoltakat.

Az ötlettel a szervezet képviselői szerdán keresték meg az intézményt. Minden gyerek cipősdobozba csomagolt ajándékokat kapott. A dobozokat előre megszámozták, és egy listát is adtak melléjük, hogy tudni lehessen, hány éves és milyen nemű gyereknek valók.

30 doboz ajándék került a karácsonyfa alá, Jelenleg 14 gyerek van a gyerekosztályon, a megmaradt dobozokat azok kapják majd meg, akik később felvételre kerülnek- tudta meg a Fehérvár24 Kovács Bettinától, a kórház kommunikációs és marketing munkatársától.

Kovács Bettina elmondta: meglepetésként az ünnepségen két dunaújvárosi zenész fiú gitározott. A gyerekek örültek az ajándékoknak, és lelkesen együtt énekeltek a két gitárossal.

A gyermekosztály főorvosa a karácsonyozás alkalmával mondott köszönetet azoknak a szponzoroknak, akik segítségével EKG berendezést kapott az osztály.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik