Belföld

Pince-pedagógia: 47 milliós oktatótér a győri múzeumban

200 négyzetméteres, virtuális oktatótérrel gazdagodott a Városi Művészeti Múzeum Győrben. Az Esterházy-palotában kialakított 47 milliós projekt hiánypótló a város, és a múzeum életében is.

Egy, az európai unió által 100%-ban finanszírozott programnak köszönhetően, egy év alatt teljesen megújult a Városi Művészeti Múzeum főépületének pincéje, ahol a jövőben komoly műhelymunka zajlik majd, éves szinten több ezer gyermek részvételével. Az alagsorban kialakított virtuális tér, régóta dédelgetett álom volt, de eddig sajnos a helyiség nem volt alkalmas csoportok fogadására. A most elkészült 47 millió forint értékű beruházás során új szellőző rendszert építettek be, a múzeumpedagógia tevékenységekhez pedig kisebb műhelyeket, kreatív sarkokat rendeztek be. A projekt december 21-i zárórendezvényén Simon Róbert Balázs elmondta, hogy mindenképpen örvendetes ez a fejlesztés, ami nemcsak annak köszönhető, hogy önkormányzati források nélkül valósult meg, hanem annak is, hogy a fiatalok ezután kulturált környezetben csiszolhatják kézügyességüket. Pintérné Gergics Ágnes, projektmenedzser hozzátette, hogy egyre nagyobb igény volt már a kialakított részlegre, hiszen míg 2007-ben csak 70, addig 2010-ben már 440 múzeumpedagógiai foglalkozást tartottak az intézményekben. Emellett az új fejlesztés részeként, információs ponttal is gazdagodott a Radnai Gyűjtemény. Az érintőképernyős pult a tárlat teljes anyagát tartalmazza, azokat a tárgyakat is melyeket ritkán vagy még soha nem látott a közönség.

Gondoltak mindenkire

A projekt az értelmi fogyatékos és látássérült vendégeknek is tartogatott meglepetéseket, hiszen a lifttel az akadálymentesítés valósulhatott meg, a piktogramok pedig az eligazodásban segítik majd az érintetteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik