Belföld

Németh Lászlóné lesz a fejlesztési miniszter

Németh Lászlónét javasolja a miniszterelnök az NFM új vezetőjének - tájékoztatta a miniszterelnök szóvivője az MTI-t.

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán arról tájékoztatta az Országgyűlés elnökét, hogy javaslatot kíván tenni a köztársasági elnöknek Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterré történő kinevezésére. A miniszterelnök arra kérte az Országgyűlés elnökét, hogy a miniszterjelölt bizottsági meghallgatásához szükséges intézkedéseket tegye meg.
Németh Lászlóné, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérigazgató-helyettese és az  igazgatóság belső tagja.
Fellegi Tamás december 8-án jelentette be, hogy lemond a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetéséről feladatainak sokasága miatt, mert az IMF-tárgyalásokra akar összpontosítani.
Fellegi Tamást december 15-i hatállyal tárca nélküli miniszterként a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) folytatandó tárgyalásokat vezeti, de feladatai között nemcsak a készülő pénzügyi keretmegállapodás előkészítése szerepel, hanem a külföldi pénzintézetekkel való kapcsolattartás is.
Fellegi Tamás korábban elmondta, hogy az általa vezetett IMF-tárgyalódelegáció tagja lesz Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke és Pleschinger Gyula pénzügypolitikáért felelős államtitkár mellett – Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik