Belföld

Köztévé: mindenki megkapja a magáét?

Alföldi karácsonyi műsort, Fábry stand-up show-t csinál a köztévének. A kulturális csatorna pedig megszűnik. Az MTVA két prímája lekerül a képernyőről.

Még nem tudni, ki lehet az új hírigazgatója a közmédiumoknak. Miután a napokban azonnali hatállyal megvált az MTI hírcentrum Élő Gábor igazgatótól, egyelőre Galambos István irányítja a közmédia hírműsorait. Az MTVA Hír- és hírháttér Főszerkesztőségének főszerkesztője, Papp Dániel nem járt ilyen rosszul. Igaz, a hírek területén Csonka Szabolcs lett helyette a főnök, de a másik állását megtarthatta. Vagyis ő maradt a közéleti- és dokumentum-főszerkesztő, akihez például a Ma Reggel című műsor is tartozik. A közmédiában dolgozó forrásaink szerint az igazi fejtörést az okozta a vezetésben, hogy hogyan lehetne a Lomnici-ügyből komolyabb arcvesztés nélkül kimenekülni.

Zsolt Péter médiaszociológus szerint a mostani történés csak a jéghegy csúcsa. Nem lehet pontosan tudni, hogy a tévén kívül (videókban, nyilatkozatokban) beindult panaszáradat mennyire fedi a valóságot. A médiaszociológus szerint az MTVA-nak kommunikációs szempontból nehéz feladata van most. Át kell térnie a válságkommunikációra és menteni a menthetőt. Arra a kérdésünkre, hogy a „közszolgálat közösen”, mint brand mennyire sérült az elmúlt napok eseményei után, Zsolt azt mondta, hogy nincs az eddiginél komolyabb baj az összeköltöztetett médiumokkal. A hibákat azonban szerinte be kell vallani, és véget kell vetni a félrebeszélésnek. „A hitelességet a szakmai autonómia tudja megjeleníteni és helyrehozni. Ennek egyik fontos lépése, hogy az Alap új vezetőinek kinevezése kapcsán teret kapjanak a szakmai érvek és javaslatok.”

Vagy jöjjenek az új műsorok.

Mint azt már korábban megírtuk, rövidesen műsort kap a köztelevízióban Fábry Sándor. Az ismert showman a hírek szerint kéthetente kerülne képernyőre. Úgy tudjuk, hogy a műsor részleteit a hét közepén akarja bejelenteni a televízió.

Istenben bíznak

December 25-én délután kerül először adásba A Szövetség című, bibliai témájú műveltségi vetélkedő felvezető karácsonyi műsora az m1-en. A Hír24 úgy tudja, hogy a műsort Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója rendezi. Az első adásfelvételek már lezajlottak. A mostani két adásfelvételen Szabó Kimmel Tamás működött közre. A Made in Hungária című film főszereplője egyébként Alföldi beosztottja a Nemzetiben. Nem úgy, mint a másik két műsorvezető, Puskás Péter és Feke Pál. Feke egyébként abban a Társulat című műsorban tűnt fel, amelyet a Szövetség bibliai vetélkedőt is gyártó Zikkurat Színpadi Ügynökség készített a köztévének. A Zikkutartról tudni lehet, hogy Szörényi Levente fia mellett testvére, Szörényi Szabolcs is tulajdonosa. A cég és a Magyar Televízió közötti korábbi szerződések miatt 2009-ben bírósághoz fordult Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége. A jó erkölcs megsértését kifogásolták a Zikkurat Színpadi Ügynökséggel kötött szerződésekben. Most azonban újra szövetségre lépnek.

Már elindultak

Rosta Mária a műsor producere a Hír24-nek elmondta, a „bibliai vetélkedő felvezető adását” már felvették. Két napig zajlottak a felvételek a Nemzeti Színházban Alföldi Róbert irányításával. A műsor készítői – úgy tűnik – biztosra mennek. A Patrona Hungariae katolikus iskola diákjait hívták szerepelni. Az iskola honlapján most is fent van egy hirdetés, amelyben szereplőket keresnek a televíziós műsorba. Spengler Katalin, a Patrona Hungariae iskola munkatársa a Hír24 kérdésére elmondta, hogy nemcsak gyerekek és szüleik szerepelnek a vetélkedőben, hanem az iskola kórusa a karácsonyi műsorban is fellépett. A Hír24 úgy tudja, a szereplő gyerekek szülei közül többen is szóvá tették, hogy Alföldi rendezi a műsort.

Borul a koncepció

A nagy átalakulásban nyáron még azt mondták a közmédia vezetői, hogy a Duna Televízió második csatornáján végre magas kultúrát láthat majd az a néhány néző, akinek van Duna2-je. Mostanra azonban nem csak a koncepció megálmodója, Ókovács Szilveszter távozott a csapatból. Nemrégiben egy konferencián jelentették be, hogy a csatornából Duna World lesz és nem magyar Arte. Egyelőre annyit tudni, hogy az Európán kívüli magyarokhoz szól majd. A nagy ívű tervekből az egyedül megvalósult kulturális műsorsávot, az Éjjeli Őrjáratot, pedig megszüntetik. A műsorfolyam egyik műsorvezetőjét Teszári Nórát már korábban kirúgták, miközben óriásplakátokon reklámozták arcával a műsort. A helyére érkező Al Ghaoui Hesna is csak néhány adást élt meg, pedig most kapott Prima Primissima díjat magyar sajtó kategóriában. A műsor egyik kitalálója, aki már egy éve birtokosa a legrangosabb magyar magándíjnak, Veiszer Alinda egy hete búcsúzkodik a nézőktől facebook-oldalán. A csütörtök éjjel posztolt bejegyzésében azt írja: „Nem kaptam olyan műsorra felkérést, amihez komolyan értenék. Ez a képlet pedig azt mondatja velem, hogy most megköszönjem a hosszú éveken át tartó figyelmeteket.” Ebből arra lehet következtetni, hogy nem számol vele a köztelevízió. A Hír24 úgy értesült, hogy Al Ghaoui Hesna sem kapott még konkrét ajánlatot a jövőre. Úgy tudjuk, szó van róla, hogy márciustól négy alkalommal kerülhet majd képernyőre a tavaszi struktúrában.

Szabó László az MTVA kommunikációs igazgatója:
A héten várhatóan bejelentik Fábry érkezését. Mit lehet tudni a műsorról?
Egyelőre még tárgyalunk, nem állapodtunk meg. Mivel mi egészen máshogy működünk, mint a kereskedelmi csatornák, – értem ezalatt a többi közt, hogy az adófizetők pénzét költjük – erről nem szeretnénk addig beszélni, amíg nem írtuk alá a szerződést. Amint létrejön a megállapodás, a sajtó rendelkezésére állunk.
Igaz, hogy Alföldi Róbert rendezi a Szövetség című vetélkedőt?
Erre a kérdésre sajnos nem tudok válaszolni. A Szövetség december 25-én indul egy bevezető adással, amely nem a vetélkedő része. Ez egy felvezető, ünnepi műsor lesz, de arról halvány fogalmam sincs, hogy kit kért fel Rosta Mária producer.
Az ősszel meghirdetett csatorna arculatok mennyiben változnak?
Márciusban egy arculatváltozást hajtunk végre, megváltozik majd a vizuális megjelenés. Tartalmi szempontból szintén március közepén szeretnék egy új műsorstruktúrát bevezetni, ami sok újdonságot nem hoz majd. Minden televíziós csatorna új műsorrenddel készül tavaszra, nálunk ugyanez történik. Ezen is dolgozunk még, jövő év elején fogok tudni konkrétumokat mondani. Rengeteg műsorral elégedettek vagyunk, ilyen például a Maradj talpon! című vetélkedő, vagy D. Tóth Kriszta show-műsora és a Szeretünk Magyarország!, de elégedettek vagyunk a Híradó nézettségével is. Tehát rengeteg olyan műsor van, ami megfelel az elképzeléseinknek, de vannak olyan is, amelyek nem.
Min bukott el a Duna2 kulturális csatorna koncepciója?
Nem fogalmaznék ilyen erősen. Az elbukott szó nem megfelelő. Tettünk egy hasznos kísérletet a Duna2 átpozícionálására, melynek során öt magazinműsor elindult. Két hónapon keresztül futottak, majd úgy döntöttünk, nem folytatjuk ezeket, levesszük a képernyőről. A Duna2-t egy más elképzelésben visszük tovább. Ez azt jelenti, hogy nem a Kárpát-medencében, hanem a többi kontinensen élő magyarokra lesz pozícionálva. Világszerte fogható csatorna lesz, Duna World néven. Döntően a Duna Televízió és az m1 műsoraiból szemezget majd, de később akár önálló műsorok is készülhetnek. Ezzel egyidejűleg elindul majd a Duna Világ rádió, ami nagyrészt a Kossuth Rádióról fog műsorokat sugározni műholdon.
Miért szűnik meg a kulturális csatorna egyetlen elindult műsora?
Volt egy kísérlet, ami nem volt rossz, hiszen rengeteg értékes tartalom született, de végül úgy döntöttünk, hogy változtatunk. Más pozícionálást képzeltünk el, és ebbe nem fért bele az Éjjeli Őrjárat logikája.
Mi lesz a műsorvezetőkkel? Ajánlottak nekik valamit?
Teszári Nórától végleg elbúcsúztunk, nem tartunk igényt a munkájára a jövőben. Tehetséges műsorvezetőnek tartjuk, de más elképzeléseink voltak. Veiszer Alindára és Al Ghaoui Hesnára számítunk a következő fél évben.
Baló Györggyel és Krizsó Szilviával mi a terve az MTVA-nak?
Több műsorötletüket is megosztották velünk, a vezérigazgató többször is leült velük tárgyalni. Egyelőre még gondolkodunk rajta, hogy ezek közül melyiket és hogyan tudjuk majd megvalósítani.
Papp Dániel munkájára szintén számítanak?
Papp Dániel a közéleti szerkesztőség vezetője, és az is marad. Nincs okunk arra, hogy változtassunk.
Tervezik, hogy leülnek a székház előtt tüntetőkkel tárgyalni?
Nem. Ez az ő dolguk. Politikai típusú zsarolásoknak és provokációknak nem fogunk felülni, ezért nincs is miről tárgyalnunk.
Miért egy gyártásvezetőt, nevezetesen Csonka Szabolcsot nevezték ki a hírigazgatói posztra?
Ez egy ideiglenes döntés, és ezt ő is tudja. Olyan kollégát kerestünk, aki tapasztalt, hosszú évek óta nálunk dolgozik, és jól ismeri a folyamatokat. Ebből a szempontból Csonka Szabolcs maximálisan megfelel. De ez nem végső megoldás. Nem gondolom, hogy az ő kinevezése hosszú távra szólna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik