Belföld

Elbukhat a költségvetés?

Az LMP szerint az Alkotmánybíróság hétfőn napvilágot látott döntéseivel "egy elég átfogó pofonsorozatot kapott Orbán Viktor kormánya."

Schiffer András arra hívta fel a figyelmet, hogy az Ab azért semmisítette meg az egyházügyi törvényt, mert közjogi érvénytelenséget talált a jogalkotási folyamatban. A testület azt a folyamatot ítélte alkotmányellenesnek, amelynek során a kormánypártok zárószavazás előtti módosító indítványokkal “bombáznak szét majdnem teljesen kész törvényeket” – mondta a frakcióvezető. Miután a költségvetéshez is “temérdek” zárószavazás előtti módosító javaslat érkezett, “bátran kijelenthetjük, hogy a kormány megbukott”. A politikus szerint ha az Ab következetesen folytatja ezt a gyakorlatát, akkor hiába szavazza meg a parlament a költségvetést, a büdzsé is meg fog bukni, mert nemcsak gazdaságpolitikai, hanem alkotmányos szempontból is “futóhomokra épült”.

Az elmúlt másfél év igen jelentős jogalkotási elemeit semmisítették meg, ami előrevetíti, hogy a kormányváltás óta eltelt időszak “jogalkotási dömpingje is be fog dőlni” – foglalta össze véleményét a politikus. Hozzátette, hogy a Fidesz viszont ellenzékben nem készült fel az ország irányítására, és “így jár minden párt, amelyet a félelem tart össze”.

Schiffer András üdvözölte, hogy az Ab két ügyben is alaposnak találta az LMP indítványát. Hangsúlyozta, hogy Dorosz Dáviddal együtt több ponton is támadta a büntetőeljárási törvényt, miközben Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes médiatörvénnyel kapcsolatban fogalmazta meg aggályait. Külön felhívta a figyelmet a kiemelt büntetőügyekre vonatkozó alkotmánybírósági döntésre, amelyik alkotmányellenesnek és nemzetközi szerződésbe ütközőnek minősítette azt, hogy Polt Péter legfőbb ügyész és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) élére megválasztott Handó Tünde “szabadon terelgethet ügyeket egyik bíróságról a másikra”.

Schiffer András azt mondta, hogy a kormánytöbbség jelenleg úgy próbálja kicselezni az Ab-t, hogy alkotmányos szintre emeli azt, amit a testület alkotmányellenesnek talál. Véleménye szerint a kabinet viszont már nemcsak az Alkotmánybírósággal vagy az alaptörvény intézkedéseivel megy szembe, hanem nyíltan szembehelyezkedik az emberi jogok európai egyezményével is.

Alibiváltozásokat sejt a Jobbik

A Jobbik egyetért az Alkotmánybíróság hétfői három megsemmisítő határozatával, de ez “csak csepp a tengerben” – mondta Novák Előd. A politikus szerint elfogadhatatlan, hogy a tervek szerint januártól megszűnik a kormányzati intézkedések alkotmánybírósági kontrollja, hiszen sem polgárok, sem önkormányzati képviselők, sem frakciók nem kezdeményezhetnek majd eljárást. A Jobbik éppen ezért szeretné, ha legalább a folyamatban lévő ügyeket elbírálná az Ab.

A konkrét ügyekkel kapcsolatban Novák Előd szerint annyi fog történni, hogy a kormány “alibiváltozásokat” eszközöl majd az egyházügyi és a médiatörvényben is és ezután is a jelenlegiekhez hasonló alkotmányellenes jogszabályokat fogadnak el a parlamentben, amelyeket aztán nem lehet újra megtámadni az Ab előtt.

MSZP: az Ab felszabadította az írott sajtót

Mandur László így reagált arra, hogy az Ab alkotmányellenesnek ítélte a médiaszabályozás azon részeit, amelyek az írott sajtó tartalomszabályozásával, az újságírók információforrásainak védelmével, az adatszolgáltatási kötelezettséggel, valamint a média- és hírközlési biztos intézményével függ össze. A szocialista politikus szerint kiderült, hogy nem tartható a sajtó túlzott felügyeleti és irányítási rendszere, hiszen az az alkotmányon túl sem a szakmai előírásoknak, sem az uniós normáknak nem felel meg.

A képviselő fontosnak nevezte az informátorok védelmére vonatkozó döntést, mert szerinte a médiahatóság “nem viselkedhet úgy, mintha rendőrség vagy ügyészség lenne”, és nem tarthatja a fenyegetettség állapotában az újságírókat.

Mandur László szerint “förtelmes dolgok történnek a médiacsomag nyomán, főleg a közmédiában.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik