Belföld

Újramelegítették Hankiss Ágnes kegyeletsértési perét

A néppárti EP-képviselő egy televíziós műsorban állítólag valótlanul állította be Vásárhelyi Miklós szerepét a Nagy Imre-perben.

Újrakezdődött a Hankiss Ágnes elleni magánvádas per pénteken a Budai Központi Kerületi Bíróságon; a megismételt elsőfokú tárgyaláson Vásárhelyi Mária szociológus magánvádlóként azt mondta, Hankiss Ágnes egy televíziós műsorban kegyeletsértő módon, valótlanul állította be édesapja, Vásárhelyi Miklós szerepét a Nagy Imre-perben.

A magánvádló ügyvédje a tárgyalás elején arról beszélt, Hankiss Ágnes 2004-ben azt mondta a Hír TV műsorában, hosszú ideig nem értette, miért kellett Gimes Miklós újságírót a Nagy Imre-perben halálra ítélni. A per iratanyagának tanulmányozása alapján azonban arra a következtetésre jutott, hogy Vásárhelyi Miklós, a Nagy Imre-kormány sajtófőnöke “olyan mértékben tett terhelő vallomást Gimes Miklósra, amely miatt megértette azt, miért is kapott halálbüntetést”.

Hankiss Ágnes – akit azóta néppárti európai parlamenti képviselővé választottak – azt mondta, kutatásai során nem akart Vásárhelyi Miklósra terhelő adatokat gyűjteni. Az ominózus televíziós műsorban sem Vásárhelyi Miklós személye volt a célpont, az adásban a titkos adatok feloldásának szempontjait taglalta. A műsorban elhangzott megfogalmazásával, miszerint kutatásai alapján “jobban megértette, hogy miért végezték ki Gimes Miklóst”, véleménye szerint nem azt állította, hogy Vásárhelyi vallomása miatt végezték ki Gimest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik