Belföld

Tészta már lesz az asztalukon

Élelmiszercsomagot kapnak Fehérváron olyan családok, akiknek sokszor már hónap közepén nem jut ételre pénzük.

470 család jut  lisztet és tésztát tartalmazó csomaghoz. A négyfős családok 5 kilogramm lisztet és 10 kilogramm tésztát, az ötfős vagy nagyobb családok 10 kilogramm lisztet és 20 kilogramm tésztát kapnak.

A csomagokat a Lungo Drom Cigány Érdekvédelmi Polgári Szövetség székesfehérvári szervezete osztja pénteken, szombaton és hétfőn a Fehérvári Civil Központban. Azok a családok jutnak így a csomaghoz, akik előzőleg bejelentkeztek a szövetségnél.

Sok volt a jelentkező, rászorultság szerint dőlt el, kik kapnak adományt. A létminimum alatt nagyon sok család él. Amikor megkapják a fizetésüket a lakás fenntartása szinte az összes pénzüket elviszi, és10-e körül már élelmiszere nem jut egy fillér sem. Ha kapnak egy kis lisztet, legalább tésztát tudnak gyúrni, és enni- mondta a Fehérvár24-nek Sztojka Bihari Barbara, a Lungo Drom Cigány Érdekvédelmi Polgári Szövetség alelnöke.

A csomagokat a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász Alba Caritas Hungarica Alapítványa az Európai Unió élelmiszersegély programjából biztosítja.

Most karácson táján több tonna élelmiszert osztottak ki Székesfehérváron és az egyházmegye75 településén, 95 önkéntes csoport segítségével. Az adományokhoz az uniós segélyprogram mellett támogatók is hozzájárultak – tudtuk meg Nagy Lajosnétól az alapítvány ügyvivőjétől. Nagy Lajosné hozzátette: egész hónapban dolgoztak az önkéntesek, ám hétfőre már teljesen kimerül a készlet.

A katolikus karitász következő nagyobb adományosztása várhatóan május, június körül lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik