Belföld

“Orbán Viktor legalább 2014-ig Magyarország miniszterelnöke lesz”

Lázár János szerint Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető gyengíteni akarja a demokráciát.

Lázár János tudatos provokációnak tartja és visszautasítja Mesterházy Attila azon pénteki, sajtóértesülésekre hivatkozó állításait, amely alapján a Fidesz frakcióvezetője Hódmezővásárhelyen, az elmúlt hetekben házigazdája volt egy olyan megbeszélésnek, amelyen miniszterelnök-váltásról volt szó.

A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője az MTI-hez pénteken eljuttatott reakciójában úgy fogalmaz: Mesterházy Attilának és pártjának azt ajánlom, hogy bár számukra bizonyára nehéz, de barátkozzanak meg a gondolattal, hogy Orbán Viktor legalább 2014-ig Magyarország miniszterelnöke lesz.

Lázár János szerint a szocialista frakcióvezető szavai csak azt bizonyítják, hogy Mesterházy Attila is beállt azoknak a sorába, akik az euróválságot felhasználva akarják gyengíteni a demokráciákat azzal, hogy az országok élén ne az emberek által megválasztott vezetők legyenek.

“Ahogy korábban, úgy most is azt javaslom Mesterházy Attila frakcióvezető-társamnak, akinek egészsége már csak kollegiális szimpátiából is fontos számomra, hogy ne halogassa tovább orvosa felkeresését” – fűzi hozzá a Fidesz frakcióvezetője, megjegyezve,  szerinte Mesterházy Attila nem fogadta meg korábbi felhívását, így “elmeállapota azóta súlyosbodott”.

Lázár János azt ajánlja az MSZP elnök-frakcióvezetőjének, hogy “látogasson el Hódmezővásárhelyre, ahol egy átfogó, feltáró kivizsgálás keretében megismerheti a város kiváló orvosait, akik minden bizonnyal hasznos tanácsokkal tudnák ellátni”.

Mesterházy Attila sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: “sajtóhírekre apellálva mondtam azt, hogy úgy tudom, hogy Lázár János gazdája volt, házigazdája volt egy ilyen megbeszélésnek Hódmezővásárhelyen az elmúlt egypár hétben. Ha ez így van, akkor ez szerintem egy helyes irány, ezt erősíteni kellene, ha nem így volt, akkor is kellene rajta gondolkodni, mi van akkor, ha Orbán Viktor olyan szinten hiteltelenedik el a nemzetközi környezetben, mint ahogy azt Berlusconi esetében is láthattuk, vagy éppen Papandreu görög miniszterelnök esetében”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik