Belföld

Guiness-rekord készül

Közel négyezer mécsesből fényfenyőt raknak ki a zámolyiak, vasárnap.

Csanádi Imre és Csoóri Sándor szülőfalujában születőben van valami, ami ha nem is veheti fel a versenyt a két költő érdemeivel, azért a maga nemében igazán figyelemre méltó.

A mintegy 2200 lakosú Fejér megyei községben lesz várhatóan a világ legfényesebb karácsonyfája. Igaz, hogy ez a fa csak pár órán át világít majd, mert mécsesekből rakják ki a földön. A tervek szerint délelőtt 9 órakor kezdik kialakítani a fenyő formát, és délután négy órától lobbannak fel az apró lángok. Lemérték: a mécsesek égési ideje 3 és fél órától 7 óráig tart, így a hosszabb ideig égőket gyújtják meg előbb. Hogy élvezni is lehessen a látványt, a fényfenyőt a Dózsa György utcában lévő park lejtős területén állítják össze.

Ötven résztvevőre számítanak a faluból. A mécseseket a falubeliek adták össze. Eddig 3310 darab van belőlük, de még biztosan kapnak hozzájuk. A zámolyi és a csákvári temetőből gyűjtöttek leégett színes üvegmécseseket, ezekbe helyezik majd bele a teamécseseket- mondta a Fehérvár24-nek Bakk Sándorné, főszervező.

Az ötletgazda felesége, aki a polgárőr egyesület vezetőségi tagja hozzátette: lesz a gyerekeknek karácsonyfája a faluban, a fényfenyőt azért találták ki, hogy összefogjanak az emberek, érezzék, hogy számíthatnak egymásra, és ez sikerült. Megmozdult a falu, szinte mindenki adott mécseseket, volt, aki kétszázat. Együtt guberálták, tisztogatták az üvegmécseseket, együtt rakják ki azokat. Sőt, kiderült, hogy a környező falvakból is velük tartanak majd többen.

A fényfenyő lángjai, ha ellobbannak, és a kiégett mécseseket elszállítják, akkor is marad nyoma a vasárnapi kalandnak, mert a szervezők Guiness-rekordot szeretnének felállítani. A hitelesítők kezdettől nyomon követik majd az eseményeket.

A rekordkísérletnek csak az eső vethet gátat, ám az sem végérvényesen, mert ha most vasárnap el is maradna az akció, akkor a két ünnep között, de a januári vízkeresztig biztosan megtartják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik