Belföld

Az MSZP és az LMP kivonult a házbizottsági ülésről

A házbizottság rendkívüli ülésén a Fidesz arra tett javaslatot, hogy már az Országgyűlés pénteki ülése időkeretében lefolytassa a parlament a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény általános vitáját.

Általános vitára alkalmasnak találta a parlament alkotmányügyi bizottsága azt a házszabályt módosító javaslatot, amely lehetővé tenné, hogy a Ház – ha a kétharmados többség ezt támogatja – kivételes sürgős eljárással akár két ülésnap alatt fogadjon el előterjesztéseket.

Az ülésen jelenlévő szocialista és jobbikos képviselők bírálták a kezdeményezést. Bárándy Gergely (MSZP) azt mondta: a javaslat elfogadása jelentéktelenné, formálissá teheti az Országgyűlés szerepét, és újabb jogköröket venne el az ellenzéktől, mivel a frakcióknak mindössze 15 percük lenne arra, hogy az összevont általános és részletes vitában véleményezzék a kivételes sürgős eljárásban tárgyalt törvényjavaslatokat. A szocialista frakció tagjainak így egyenként alig húsz másodpercük lenne a felszólalásra – érzékeltette.

Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) azt mondta: a házszabály módosítása lényegében rendeleti kormányzásra adna lehetőséget a Fidesz-KDNP-nek, noha az ellenzék eddig is több esetben biztosította az ehhez kellő négyötödös többséget, ha valóban szükséges volt, hogy egy törvényjavaslatot kivételes gyorsasággal fogadjon el a Ház.

Az ellenzéki képviselő az üggyel kapcsolatban a zsebkendőszavazásként elhíresült esetet idézte fel. Az Országgyűlés 1904. november 18-án este – Tisza István első kormánya alatt – úgy fogadta el az ellenzéki képviselők jogköreit szűkítő házszabály-módosítást, hogy Perczel Dezső házelnök a leírások szerint meglengetett egy zsebkendőt, mire a képviselők többsége kíváncsiságból felállt. Ez jelentette akkoriban az igen szavazatot, míg az ülve maradás a nemet, így az ülést vezető elnök kihirdette a javaslat elfogadását – emlékeztetett Gaudi-Nagy Tamás, arra intve a kormányoldalt, hogy az eset végül a kormányzó Szabadelvű Párton belül is szakadáshoz vezetett, a parlamenti ellenzéket pedig választási szövetségbe tömörítette.
Párttársa, Staudt Gábor azt is kifogásolta, hogy a kivételes sürgős eljárás esetén a módosító javaslatok benyújtására mindössze három órája lesz a képviselőknek.

A fideszes Budai Gyula viszont azt hangsúlyozta, hogy a javaslat a törvényhozás gyorsítását teszi lehetővé bizonyos esetekben, amit fontos célnak nevezett. Az ugyancsak kormánypárti Turi-Kovács Béla, a módosító javaslat egyik előterjesztője azt hangoztatta, hogy a változtatást a rendkívüli gazdasági helyzet indokolja, ilyenkor ugyanis gyors döntések szükségesek. Kiemelte azonban, hogy a kivételes sürgős eljárást véleménye szerint csak ilyen ügyekben szabad alkalmazni; egyszersmind azt mondta: nyitottak arra, hogy 15 helyett 20 vagy 25 perces időkeretet adjanak a felszólalásra képviselőcsoportonként.

Az alkotmányügyi bizottság végül 17 kormánypárti képviselő támogatásával, 7 ellenzéki ellenszavazat mellett általános vitára alkalmasnak találta a határozati javaslatot. Az általános vitát már pénteken lefolytatja a parlament.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik