Belföld

Panteon összefogással Székesfehérváron

Marosi Arnold múzeumalapító emléktáblája egy sorozat első darabja a múzeum falán.

Az Országzászló téren emléktábla avatással emlékeztek Marosi Arnold múzeumalapítóra, a Szent István Király Múzeum első igazgatójára, Székesfehérváron, szerdán.

Demeter Zsófia, a Szent István Király Múzeum igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd beszédet mondott Vargha Tamás a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Cser-Palkovics András polgármester és Dékány Árpád Sixtus zirci főapát. Az ünnepi köszöntőket követően került sor az emléktábla leleplezésére, amely Nagy Benedek szobrászművész alkotása.

Nagy Benedek szobrászművész a fehérváriakkal

Az emléktábla és a tervezett panteon sorozat összefogással jött létre, a város önkormányzata 750 ezer forinttal járult hozzá. A múzeumalapító nevét nem csupán utca és múzeumi alapítvány viseli, Fejér Megye Közgyűlése 2008-ban Marosi Arnold-díjat is alapított.

Marosi Arnold képzettsége igen sokoldalú volt. Pályája elején ciszterci szerzetesként és tanárként vállalt állást a székesfehérvári Ciszterci Gimnáziumban. Múzeumépítő tevékenysége röviddel Fehérvárra érkezése után, 1910-ben már sikert aratott: fiatal tanárként és képzett múzeumi szakemberként alapította a Fejérvármegyei és Székesfehérvári Múzeumegyesületet. 1910-től haláláig a múzeumügy minden részfeladatát maga végezte el.

Régi múzeum épületén megnyitott panteon a múzeumban dolgozó híres igazgatóknak, kutatóknak, régészeknek állít majd emléket, azonban egy már meglévő sorozat része – mondta el a Fehérvár24-nek Lukács László.

A főmúzeológus, egyetemi tanár kiemelte: Fehérváron, évszázadokon keresztül két jelentős kulturális intézmény volt, a Ciszterci Gimnázium, és a vele együtt működő rendház, valamint a Szent István Király Múzeum. Az ezekhez kapcsolódó nagy nevek emlékét már több dombormű is őrzi. A Ciszterci Gimnáziumban Klebelsberg Kuno művelődési miniszterét, aki itt érettségizett. A iskola régi épületén – amelyben ma a megyei könyvtár működik- gyűjtótábla mutatja kik voltak a leghíresebb tanárok és diákok. Itt tanult péládul Vörösmarty Mihály és Vajda János, de ugyancsak itt volt diák az anyák megmentője Semmelweis Ignác, Reguly Antal, a híres néprajzkutató és Romhányi György patológus. Valamennyinek emléket állított már a város, és három hete avatták fel Wekerle Sándor magyar miniszterelnöknek, pénzügyminiszternek az emlékszobrát is- mondta Lukács László.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik