Belföld

Mennyibe kerülnek Győrben a karácsonyfák?

A karácsony elengedhetetlen kelléke a fenyőfa. Győrben december 10-től igazi verseny indult a vásárlókért.

Közeleg a karácsony és hamarosan a Jézuska is meghozza az öltözékre váró karácsonyfát. A gyerekek azonban még nem tudják, hogy az élet nem ilyen egyszerű, hiszen az ünnepek első számú tartozékáért is már kemény pénzeket kell fizetnünk.

A roham elindult

A megyeszékhelyen se szeri, se száma az árusoknak, szinte minden utcasarkon, bevásárlóközpontnál találkozunk kereskedővel. December 10-től pedig az Árkád mögötti piactéren is megnyílt a favásár, ahol több mint 30 vállalkozó kínálja portékáját. A választék széles és alkudni is érdemes, hiszen egy kis odafigyeléssel ezreket spórolhatunk.

Emelkedtek az árak

Ha már választottunk fát, fizetésnél ne lepődjünk meg, ha a kereskedő valamivel magasabb összeget mond, mint az előző évben. Idén ugyanis 10-15%-os áremelkedésre számíthatunk, amit a termelők a rezsinek és a benzinköltségnek tudnak be. Nemegyszer más megyéből is érkeznek árusok, nekik pedig muszáj tartaniuk magukat a kiadásaikhoz. A legolcsóbb tűlevelű ezúttal is a lucfenyő lesz, ezt 2000 forintos méteráron kínálják a piacon, a csúcstartó pedig továbbra is a normand, idén ennek a „luxusterméknek” 6500 forint a méterára.

Vízkeresztkor bontás?

Mielőtt nagy költségekbe vernénk magunkat mindenképpen mérlegeljünk. A családok többsége vízkeresztkor (más néven a háromkirályok ünnepén), vagyis január 6-án megfosztja díszeitől (és az üres szaloncukros papíroktól) a fát és kiteszi az utcára. Ilyen esetben tehát csak 2 hétig éke a lakásnak a több ezres, mitöbb tízezres befektetés. Akkor milyet és mennyiért? A döntés az Öné…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik