Belföld

Milliárdos fejlesztés a VVSI-nél

P. Horváth Ágnes

2011. 12. 12. 09:44

1,8 milliárd forintot fordítanak a közel negyven éves intézményre, és megduplázzák a versenyzők számát. A Velencei-tó déli partján lévő sportszálló és valamennyi kiszolgáló létesítmény megújul.

A Velencei-tavi Vízi Sportiskola /VVSI/  2012. évi állami támogatása biztosított – hangzott el azon a sajtóbeszélgetésen, amelyet a sportklub agárdi telephelyén rendeztek szombaton. Gál András Levente a Jó Állam Fejlesztési Koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztoskijelentette, hogy az ország jövő évi költségvetésének újratervezése nem befolyásolja a VVSI állami támogatását, mivel azt költségvetésen kívüli forrásból fedezik.

A sportiskolában financiális problémák voltak október közepétől, új működési formát kellett kialakítani, mert a korábbi nem volt megfelelő és gazdaságos. Az intézmény épületei, eszközei elöregedtek.

A Fejér Megyei Tanács intézményeként harminckilenc évvel ezelőtt, 1972-ben létrehozott VVSI legfőbb célja a hazai evezős, kajak-kenu és vitorlássport versenyzői utánpótlásának nevelése volt. Ennek évtizedekig nagyszerűen megfelelt, a gondok a rendszerváltás után kezdődtek, a csökkenő támogatás miatt. VVSI vitorlás, evezős, kajak-kenu szakosztályában összesen 150-en versenyeznek.

A sportiskola az elmúlt két évtizedben több szervezeti átalakuláson is átesett, de egészen október 1-jéig minden esetben a fenntartó Fejér Megyei Közgyűlés tulajdonosi hátterével. Először 1992-ban a neve mellé került az SZK, vagyis Szabadidő Központ, majd egy újabb átalakulással, 2008-ban nonprofit kft.-vé vált. Idén október 1-jétól újabb átalakulását követően már állami tulajdonként egy új nonprofit gazdasági szervezet lett az üzemeltetője.

 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.