Belföld

“Nem létező cigány buddhisták” a Parlamentben

Jelenlétükkel tiltakoztak a Dzsaj Bhim Buddhista Közösség tagjai az új egyházi törvény ellen az Országházban.

Korábban a témában:

A Dzsaj Bhim nevű borsodi buddhista közösség közel kétszáz diákja beült a Parlament hétfői ülésére. Így akarták megmutatni a jobbkos Endrésik Zsoltnak, hogy léteznek és egyúttal az új vallásügyi törvény ellen is tiltakoztak, mivel annak alapján, jövő évtől megszűnik az egyházi státuszuk.

Az MSZP hétfőn sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet a mintegy félezer cigány diákot oktató Dzsaj Bhim Buddhista Közösség missziós és karitatív tevékenységének ellehetetlenülésére.

Nyakó István országgyűlési képviselő elmondta: a 2012. január 1-jétől hatályos egyházi törvény sok más vallási közösség mellett a Dzsaj Bhimtől is megvonja az egyházi státuszt, ugyanakkor a kormány azóta sem kötött a szervezettel olyan támogatási szerződést, amely missziós tevékenységének folytatását lehetővé tenné. “Többször fordultak már a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz, illetve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz, mindenhonnan lepattantak” – mondta.

A sajtótájékoztatón ott voltak néhányan abból a kétszáz diákból és húsz pedagógusból, akik a szocialista párt invitálására érkeztek Budapestre, megnézték az Országházat, majd az ülésterem karzatáról meghallgatták Nyakó Istvánnak a vallási közösség jövőjét firtató interpellációját, illetve az arra adott államtitkári választ. Az MSZP-s képviselő elmondása szerint az akcióval az volt a céljuk, hogy szembesítsék az érintettekkel a kormánytöbbséget.

Orsós János, a Dzsaj Bhim Buddhista Közösség vezetője azt is elmondta, hogy a sajókazai iskolát ebben a hónapban már harmadszor ellenőrzik, zaklatják különböző hatóságok, amit “ellenségeik”, “a helyi hatalmasságok” és a szélsőjobboldal elszántságának tulajdonítanak.

A kormányt arra kérte, hogy közösségüket ne fossza meg az egyházi státusztól. Szavai szerint ha továbbra is egyházként működhetnének, az olyan fontos üzenet lenne, amelyből az általa neonáci pártnak nevezett Jobbik is értene.

Címkék: egyházi törvény

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.