Belföld

Állatok Karácsonya: rekordmennyiségű adomány

Sikeresen zárult a győri állatmenhely Állatok Karácsonya elnevezésű akciója. A negyedik ünnepi kezdeményezésre már az első nap rekord mennyiségű adomány gyűlt össze.

December 10-e körül pár napra  újra az állatoké volt a főszerep. Az Emberek az Állatokért Alapítvány szervezésében immár negyedik alkalommal várták a felajánlásokat a győri menhelyre, ahol szombaton már a kora reggeli órákban zsúfolásig megtelt a karácsonyi sátor. Az előző évek gyakorlatához igazodva most is elsősorban eledelt, konzervet, meleg takarót, és fertőtlenítőszereket vártak a gazdátlan kedvencek és gondozóik.

Az otthon közel 200 árván maradt lakójának télen még inkább elkel a segítség, a hideg ugyanis a négylábúakat is próbára teszi. A kezdeményezés sikerét jelzi az is, hogy nemcsak Győrből, hanem Ausztriából, sőt Svájcból is érkeztek csomagok, a helyszínen pedig csekély ajándéktárgyak – képeslapok, angyalkák – megvásárlásával segíthettek az állatbarátok. Nagy Péter, a menhely vezetője elmondta, hogy az ünnepi időszakban egyre több magára hagyott kóbor ebbel és cicával találkoznak. Nagy „divat” ugyanis most a forgalmas bevásárlóközpontokban kitenni a megunt kedvenceket, mondván: ott majd úgyis megsajnálják, befogadják és hazaviszik karácsonyra a szőrmókokat. Péter hozzáteszi, ő mindig is hangsúlyozta, hogy nem kötelező állatot tartani, de ha már megtettük viseljük gondjukat hűséges társainknak.

Minden rosszban van valami jó – tartja a mondás, és ez esetben sincs ez másként. Hiszen évről-évre megnő az adományozók száma, és ez a tendencia idén is tartotta magát. Ezen a hétvégén már az első napon annyi ajándékot gyűjtöttek a szervezők, mint az első akciónál összességében, vagyis jól vizsgáztak a győriek, lehet készülni a következő gyűjtésre!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik