Belföld

Interaktív kiállítás nyílik a soproni bencés kolostor kerengőjében

A soproni Fő téren álló bencés templom építészeti és történelmi értékeit jövőre interaktív állandó kiállításon mutatják be a szakrális épülethez tartozó kolostor kerengőjében és káptalantermében.

A gótika és a barokk jegyeit viselő műemléktemplomot részlegesen felújították, fűtését, világítását korszerűsítették, szentélyét restaurálták – mondta a templomigazgató az MTI-nek hétfőn.
Horváth László ismertetése szerint jövő tavaszra számítógépes terminálokat helyeznek el a templomtérben, amelyek több nyelven tájékoztatják a látogatókat az épület történetéről és képzőművészeti értékeiről, egyebek között arról a 14. századi freskóról, amely egy boltív mögül került elő a rekonstrukciót megelőző műemléki feltáráskor.
Jövőre már látogatható lesz az ősszentély is, amelyre a régészeti kutatás alkalmával bukkantak a szakemberek. Az ősszentély közelében a gyerekek számára különleges látványosságot alakítanak ki: bábokkal elevenítik meg a templom történetének jeles eseményét, III. Ferdinánd 1625-os megkoronázását. Ezen túl életre keltenek egy legendát a templom építésének kezdeteiről. Eszerint kecske kapart ki a földből egy ládát és a benne őrzött kincsekből emelték a szakrális épületet, amelyet máig Kecske-templomnak is neveznek. A valóság azonban távol áll a legendától, mivel az elnevezés a 14. századi építtető Kecskés családról emlékezik meg – jegyezte meg a templomigazgató.
A káptalantermet is érintette a felújítás, ennek keretében láthatóvá tették a terem kerengőre néző gótikus ablakait. A kerengő és a káptalanterem kiállításnak ad majd helyet, részben a ferences, részben a bencés múlt főbb történéseit tárják ott a látogatók elé, mivel a templomban négy évszázadon keresztül a ferencesek szolgáltak, 1802 óta pedig a bencések használják.
Az építészeti örökség megóvását, az épületegyüttes értékeihez méltó környezet visszaállítását 164,6 millió forinttal támogatta az Európai Unió és a magyar állam a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében. A támogatás a 200 millió forintos beruházás döntő hányadát teszi ki, a fennmaradó részt a tulajdonos Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság adta hozzá. A beruházással a műemlék-együttes turisztikai vonzerejét is szeretnék növelni.
Hasonló céllal létesítenek múzeumi boltot, ahol egyebek között a kecske legendát őrző helyi különlegességeket, kecskecseppet és kecskeszarvat kínálnak majd. Az előbbi könnyű likőr lesz nőknek, az utóbbi erősebb, markánsabb ital férfiaknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik