Belföld

Csontváry-kiállítás: újratöltve

Az eredetileg tervezett kiállítászárás előtt néhány órával született meg a döntés a Csontváry-kiállítás nyitva tartásának meghosszabbításáról.

A hosszabbítás napjaiban a szegedi Móra Ferenc Múzeumban tekinthető meg a korábban Szentesen látható 14 korai Csontváry-alkotás is. Az „egyesített” életmű-kollekció december 22-ig várja a látogatókat a Kultúrpalotában.

A hétvégén óriási látogatói roham volt, ezzel párhuzamosan pedig a múzeumvezetés folyamatos tárgyalásokat folytatott a hosszabbítás lehetőségéről. Szombaton és vasárnap a vártnál is többen fordultak meg a szegedi közgyűjteményben. Hétfőn minden bizonnyal a tárlat látogatottsága meghaladja a lélektani küszöbnek tekinthető 20 ezres számot.

A pécsi Csontváry-múzeum szakemberei számára a Szegeden kialakított kiállítási tér egyfajta mintaként szolgált, ezért is döntött a baranyai közgyűjtemény amellett, hogy átalakítják a Csontváry-képeknek állandó helyet biztosító épületet. E munka még igénybe vesz néhány napot, ezért is nyílt meg a lehetőség a szegedi tárlat meghosszabbítása előtt.

A szentesi kiállításrész december 12-én még megtekinthető a Koszta József Múzeumban, így a szentesiek hétfőn „elköszönhetnek” Csontvárytól. Kedden a 14 korai Csontváry-alkotást Szegedre szállítják, ahol a múzeumi szakemberek rohamtempóban készítik elő e gyűjteményrész bemutatását a Móra-múzeumban.

Attól függetlenül, hogy nem december 12. lesz a szegedi Csontváry-kiállítás utolsó napja – 15 és 20 óra között az eredeti terveknek megfelelően óránként indulnak tárlatvezetések a Móra-múzeumban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik