Belföld

Autós üldözés a határon

A pakisztáni határsértők a szántóföldön próbáltak menekülni.

Szombaton éjszaka a rendőrök egy cseh nőt igazoltattak Szeged-Szőreg területén. Az autóban két másik utas is tartózkodott, akikről kiderült, hogy albánok, és nemsokkal korábban Tiszaszigetnél lépték át a határt illegálisan – tájékoztatta szerkesztőségünket Jászai Linda.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hozzátette: vasárnap hajnalban egy szomáliai és egy szudáni állampolgár terve dőlt dugába. A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség kutyavezető járőre éppen munkába igyekezett ebével és felfigyelt a Mórahalmot Zákányszékkel összekötő műúton közlekedő két férfire. A határsértők nagy bánatára a rendőr igazoltatta őket.

A délutáni órákra tovább nőtt a határsértők száma. Lakossági bejelentés érkezett arról, hogy gyanús autókat láttak Mórahalom külterületén. A rendőrök két szerbiai honosságú terepjárót vettek üldözőbe, melyek közül az egyiket a Madarász tó közelében csípték el a rendőrök. Ebből kilenc férfi futott kilenc felé, de hiába, mert az egyenruhások elkapták valamennyijüket: két indiait és hét pakisztánit kísértek be az örsre. Az autó szerbiai sofőrjével szemben pedig embercsempészés megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A második terepjáró sofőrje sem járt sikerrel, ugyanis Ruzsa környékén egy szántós területen elakadt az autó. Az embercsempészéssel gyanúsított szerbiai férfi bevallotta, hogy több személyt szállított, akik a kocsi elakadása után tovább menekültek. A rendőrök a helyszíntől nem messze három afgán és hat pakisztáni állampolgárt fogtak el.

A további vizsgálatok során fény derült arra, hogy a két terepjáróból előkerült tizennyolc határsértő közül nyolc személlyel szemben beutazási és tartózkodási tilalom van érvényben, így ennek megsértése miatt büntetőeljárás is indult velük szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik