Belföld

Több mint 4 millióval távozott a kirúgott államtitkár

Az MSZP Budai Gyulához fordul Nyitrai Zsolt juttatásai miatt.

Az MSZP Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztoshoz fordul, mert véleményük szerint Nyitrai Zsoltnak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium volt infokommunikációs államtitkárának törvénysértően fizettek ki különböző juttatásokat.

Az ellenzéki párt nevében Legény Zsolt, a Demokrácia Központ vezetője adott ki közleményt, melyben azt írta: Budai Gyulát arra szólítják fel, hogy vizsgálja ki a törvénysértést. Az MSZP szerint majd másfél év telt el, “mire a Fidesz eljutott odáig, hogy megtagadja a végkielégítésekre vonatkozó határozatát, melyet nem átallott visszamenőleges hatállyal is felruházni”.

Közlésük szerint Nyitrai Zsolt szeptemberben megszűnt munkaviszonyát követően háromhavi illetmény összegével megegyező felmentési juttatásban részesült, valamint szabadságmegváltás jogcímén további pénzt kapott, így összesen 4,2 millió forint végkielégítésben részesült, ám “érdekes módon neki nem kellett visszafizetnie az összeg 98 százalékát”.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Budapest, 2008. október 26.
Elhunyt Buss Gyula a Thália Színház tagja. A kép 1955. július 14-én készült a Princ, a katona című film forgatásán, jobbra Ernyei Béla.
MTI Fotó: Keleti Éva
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.