Belföld

Tisztújít a Magyar Orvosi Kamara

Országos tisztújító küldöttgyűlést tart ma a Magyar Orvosi Kamara Budapesten.

A köztestület elnökére is szavaznak, bár a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a héten arra kötelezte MOK-ot, hogy még ne zárják le a jelöltlistát.

Az egészségügyi dolgozók kötelező kamarai tagságát az Országgyűlés által március elején elfogadott egészségügyi “salátatörvény” állította vissza. Eszerint minden egészségügyi dolgozó csak akkor végezhet Magyarországon egészségügyi tevékenységet, ha szakmai köztestületének tagja. A törvény értelmében a köztestületeknek meg kellett újulniuk, új alapszabályt, illetve etikai kódexet kellett elfogadniuk, az év végéig pedig teljes tisztújítást kell tartaniuk.

A törvény elfogadása előtt vitatott pont volt a tisztviselők újraválasztásának szabályozása. A végül elfogadott változat értelmében a kamarai tisztviselők a törvény életbe lépésétől számítva két ciklusra újra megválaszthatóak. Így indulhat ismét a posztért Éger István, aki 2003 óta a MOK elnöke.

A MOK újjászerveződésének a szabályszerűsége kapcsán az elmúlt egy hétben a sajtóban több ügy is előkerült.

A Népszabadság keddi számában írt arról, hogy a MOK elnöki posztjáért Éger Istvánnak két kihívója lesz: Berki Zoltán, a Semmelweis Egyetem orvosszakszervezetének elnöke és Lotz Gábor patológus. A lap úgy tudja: az elnöki tisztségre jelölést kapott Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke is, mégsem szerepel a jelöltlistán.

A Magyar Hírlap szerdán két vitatott ügyről írt, a tárca mindkét információt megerősítette. A lap közlése szerint a nemzeti erőforrás miniszter november 16-án keresetet nyújtott be a Fővárosi Bíróságon annak érdekében: vizsgálják felül a MOK azon döntésének a jogszerűségét, amelyet az április 1. és június 30. között indult tagfelvételi eljárásokért beszedett regisztrációs díjak vissza nem fizetéséről hoztak. A másik ügy arról szól, hogy a Józsefvárosban július 19-én tartott kamarai választás szabálytalan volt, s a felügyeleti eljárás még nem zárult le, így a tárca arra kötelezte a MOK-ot, hogy a területi szervezetét érintő választási folyamat jogerős befejezéséig ne zárja le az országos jelöltlistát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik