19 csoport, és közel 400 gyermek képviselteti magát a IV. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Győrben. Az együttesek az ország különböző pontjairól, sőt a határon túlról is érkeztek azért, hogy a 3 napos fesztiválon felelevenítsék a népszokásokat és karácsonyi hangulatot varázsoljanak a város életébe. A társulatok szombat délután a Baross úton zenéltek, majd a Széchenyi téren mutatkoztak be a nagyközönségnek. A program gálaesttel folytatódott a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban, ahol bárki megbizonyosodhatott arról, hogy igenis érdemes ápolni az ősi kultúránkat. A betlehemes randevú december 11-én templomlátogatással zárul, a fellépők az istentisztelethez kapcsolódóan Győrben és a környező falvak templomaiban adják elő műsoraikat.
- 11:51 Tízezer forintot fizet Lázár Jánosnak a hódmezővásárhelyi nyugdíjas, akit becsületsértésért perelt a miniszter
- 11:37 Gáspár Győző: „Föl kell osztani a házasságban a feladatokat: a férj dolgozzon, keresse a pénzt, az asszony süssön-főzzön, takarítson”
- 11:36 Megvan a becsődölt Vipers vezetőedző új állása, nem Mosonmagyaróvárra igazolt
- 11:34 „Rettegnek a kormányablakoknál az új illetékek nyilvánosságra hozatala miatt”
- 11:33 Példátlan holdküldetésre készül Kína
- 11:32 Részleges leállások jönnek az OTP Banknál, figyelmeztetik az ügyfeleket
- 11:29 Hamarosan újra közvetlen járat indulhat Budapestről New Yorkba
- 11:26 Daniel Brühl és Ruben Östlund beültek a Katona előadására
- 11:08 Szakértők sora állítja: törölni kell a mobilunkról ezt a népszerű alkalmazást
- 11:06 Berlinben fogták el a férfit, aki átvágott torkú, lefejezett magyar nőkről osztott meg képeket a Motherless nevű pornóoldalon
- 11:04 Így változik kedden a dízel ára
- 11:02 Sebestyén Balázst várták a hallgatók beköszönni hétfő reggel a Balázsékban, de Sváby Andrást kapták
- 11:01 Lemondott a Sallai Rolandék elleni meccsen levonuló csapat elnöke
- 10:58 Hadházy Ákos újabb aggályos ügyre figyelmeztet Paks II. esetében
- 10:52 Orosz dróntámadás érte Kijevet
- 08:59 Kunetz Zsombor: Az Országos Mentőszolgálat az összeomlás állatorvosi lovává vált
- 09:38 Vallott az osztálytársát hátba szúró, halállistát készítő bőnyi lány, vádat emeltek ellene
- 05:57 Így borult meg a pártrendszer azóta, hogy Novák Katalint épp egy éve elsodorta a kegyelmi ügy
- 20:01 Megnéztük a belgrádi mini-Dubajt
- 07:11 Rászóltak a kutyasétáltatás miatt, pórázzal ütött vissza
- 09:55 A japán nagykövetségen is próbált segítséget kérni a meggyilkolt japán nő
- 19:07 Polgárpukkasztás vagy a női test ünneplése Bianca Censori állandó meztelenkedése? És tényleg fogva tartja őt Kanye West?
- 08:28 Jogerősen is 15 év fegyházat kaphat a ’93-as soltvadkerti rablógyilkos, aki egy csikken lévő DNS miatt bukott le a volt nejével
- 08:23 Mindenki az új Superman-film Lois Lane-jének merész ruhájáról beszél, amiben vörös szőnyegezett
- 08:21 Kárpótlást kap rengeteg PlayStation-felhasználó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!