Belföld

Ki kell listázni a környezetszennyezőket

A Fővárosi Bíróság ma kihirdetett ítélete szerint közérdekű adatnak minősülnek az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség által megbírságolt gazdasági társaságok vagy más jogi személyek kiléte, illetve a bírságok összege.

Horn Gabriella újságíró a Főfelügyelőség által 2010-ben kiszabott bírságok kapcsán nyújtott be közérdekű adatigénylést az államigazgatási szervhez. Érdemi válasz hiányában per indult az adatok kiadásáért. A tárgyaláson egyértelművé vált, hogy a regionális felügyelőségek és az alperes honlapjai rendszertelenül tartalmaznak bizonyos határozatokat, azonban a bírságoló, másodfokú eljárás során hozott döntések nem érhetőek el.

Az alperes jogi képviselőjének elsődleges hivatkozási alapja az adatigénylés „ésszerűtlensége”. Rámutatott arra, hogy a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről szóló Aarhusi egyezmény lehetővé teszi az adatigénylés teljesítésének megtagadását abban az esetben, ha a kérés ésszerűtlen, vagy túlságosan általános módon fogalmazták meg.

A Fővárosi Bíróság szerint kellően pontosak és körülhatároltak voltak az újságíró kérdései. A Főfelügyelőség közfeladatot ellátó szerv, ezért a működésével kapcsolatos információk közérdekűek. Tekintettel arra, hogy vélhetően igen nagy mennyiségű dokumentumot kell lemásolnia a pervesztes alperesnek, a szokásos 15 naptól eltérően 30 napos határidő áll a pervesztes fél rendelkezésére, hogy teljesítse az ítéletben foglaltakat. A Főfelügyelőségnek a határozatokban esetlegesen szereplő személyes adatok felismerhetetlenné tételével kell a másolatokat elkészítenie.

A jogi képviseletet nyújtó Társaság a Szabadságjogokért reméli, hogy a Főfelügyelőség nem húzza el az eljárást fellebbezéssel egy ilyen egyszerű és egyértelmű megítélésű esetben.

„Jogorvoslat kezdeményezése teljesen érthetetlen lenne, hiszen az elsőfokú határozatokat tartalmazó adatbázisban most is mindenki kedvére szemezgethet. Igazolhatatlan álláspont, hogy a másodfokú döntések esetében korlátozható legyen a megismerés szabadsága. A környezeti adatok megismeréséhez kiemelkedő közérdek fűződik” – mondta Dr. Desics Péter, a TASZ ügyvédje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik