Belföld

Színjáték zajlik a parlamentben a fideszes képviselő szerint

A győri Szakács Imre visszavonul a politikától. A politikus azt mondja: sokszor nem a valós élet problémái kapnak hangsúlyt az Országgyűlésben.

A fideszes Szakács Imre a következő parlamenti választáson, 2014-ben már nem jelölteti magát országgyűlési képviselőnek, és a következő ciklustól a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlésben sem vállal szerepet – írta csütörtöki számában a Kisalföld.


Fotó: MTI / Győri Károly

A lapnak adott interjúban a politikus azt mondta: visszavonulása abszolút a saját elhatározása. Döntését azzal indokolta, hogy a parlamenti vitákban sokszor nem a valós élet problémái kapnak hangsúlyt, hanem “egyféle színjáték zajlik a választók felé”, s ez számára “egyre kínkeservesebbé vált”. A megyei közgyűlésből pedig – mint hozzátette – azért száll ki, mert úgy látja, egy szervezeti rendszerbe bizonyos időszakonként új szemlélet, új impulzusok kellenek.

“Jöjjenek a fiatalok!”” – mondta az ötvenes éveinek közepén járó politikus, hozzátéve: nem engedné, hogy valaki két, legfeljebb három ciklusnál tovább legyen választott közfunkcióban.

Szakács Imre 2014 utáni terveiről annyit mondott a lapnak, hogy egyrészt visszavárja őt a közigazgatás, másrészt tapasztalatai valószínűleg a vállalkozói szférában is kamatoztathatók lennének.

Szakács Imre 1998 óta már a negyedik ciklusban Győr országgyűlési képviselője, 2002-től pedig a megyei közgyűlés elnöke is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.