Belföld

Bereményi Géza lehet a Thália és a Mikroszkóp igazgatója

Bereményi Géza pályázatát támogatta a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös igazgatói posztjára a szakmai bizottság.

A Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója, Szűcs Somlyó Mária közölte, hogy a szakmai bizottság egyöntetűen Bereményi Géza pályázatát támogatta, és várhatóan őt is fogja kinevezni Tarlós István a posztra.

Bereményi Géza – Kossuth- és József Attila-díjas író, dalszövegíró, Balázs Béla-díjas filmrendező – az MTI megkeresésére úgy reagált, hogy a hivatalos eredményhirdetésig nem nyilatkozik terveiről. Annyit azonban megerősített, hogy csapatának tagja Kálomista Gábor, Herczeg Tamás és Csécs Tamás.

A Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös vezetői posztjára kiírt pályázatra Bereményi Géza és csapata mellett Harsányi Gábor színész – Dózsa Lászlóval közösen – és Megyeri László, a Thália Színház korábbi igazgatója adott be pályázatot.

A Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös igazgatására kiírt pályázat szerint az ügyvezető igazgató egyszemélyi felelős vezetőként irányítja majd a Thália Színház Nonprofit Kft.-t és a Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.-t. Feladata lesz a két színház művészeti programjának részletes kidolgozása, a Mikroszkóp Színpad esetében a színházterem adottságainak figyelembe vételével, tekintettel a színház hagyományaira a kabaré műfajának megőrzésében és a Thália Színház egészének művészeti koncepciójával összehangolva.

A pályázatnak tartalmaznia kellett a két nonprofit társaság 2012. évben lezajló lehetséges egyesülésére vonatkozó művészeti, pénzügyi, szervezeti megvalósítási koncepciót is.
A Thália Színház ügyvezetői munkakörét a nyertes pályázó 2012. január 1-jétől öt éven át töltheti be. A Mikroszkóp Színpad esetében az ügyvezetői feladatokat szintén 2012. január 1-jétől 2016. december 31-ig láthatja el a nyertes külön díjazás nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik