Belföld

Schmitt: az emberek önbizalma és hite adja az ország erejét

Új közösségi házat és piacot adott át az államfő a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírlugoson.

A köztársasági elnök beszédében hangsúlyozta: Magyarország nemcsak Budapestből és megyei jogú nagyvárosokból, hanem kisebb városokból és településekből is áll, ahol a vezetőknek és a polgároknak van önbizalmuk és erejük, ezek a tulajdonságok pedig elengedhetetlenek a fejlődéshez.

Schmitt Pál szerint a nyírlugosi beruházásban sok ember munkája, az új Széchényi Terv lehetősége van jelen, valamint „az általános erőfeszítés, hogy ahol van közös akarat, ott van közös fejlődés is”. A megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően Nyírlugos előkelő helyet foglalhatna el az ország legélhetőbb városainak listáján – tette hozzá.

Új közösségi ház és piac épült a városfejlesztési program keretében Nyírlugoson, emellett felújítottak két utat, és építettek egy körforgalmat is a kisvárosban. A beruházás több mint 950 millió forintba került, ebből 680 millió forintot az Európai Unió állt.

A közösségi házban kap helyet a tervek szerint a polgármesteri hivatal és a teleház, valamint Nyírlugos híres szülöttének, Kosutány Tamás akadémikusnak az emlékszobája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik