Belföld

Még mindig a tévé a gyerekek kedvence

A televízió az uralkodó médium a 8-14 évesek körében, de az internetezés szorosan követi azt - derül ki egy friss kutatásból.

Kapcsolódó cikkek

A nemrégiben lezárult kutatás célja az volt, hogy feltárja a 8-14 éves gyerekek kommunikációs és médiafogyasztási szokásait és attitűdjeit. A vizsgálat keretében kétezer gyereket és szüleiket kérdezték meg.

Az eredmények szerint majdnem minden gyerek szokott internetezni, a megkérdezettek több mint fele napi gyakorisággal használja a világhálót. A 13-17 éves korosztály képviselőinek 44 százalékával fordult elő, hogy az elmúlt évben böngészés, online keresés közben pornográf oldalra tévedt, 47 százalékukkal pedig az, hogy böngészés közben durva, erőszakos jelenettel találkozott.

Fény derült arra is, hogy a szülők nagyobb arányban támaszkodnak a gyermekeik számára kiválaszott műsoroknál a korhatárjelzésekre mind a televízió, mind a mozi esetében. Ez a pozitív változás a  Médiatanács korhatár-besorolással kapcsolatos ajánlásának hatékony érvényesülését is elősegíti – mondta Vass Ágnes, a Médiatanács egyik tagja.

Az internetezés előretörése miatt ugyanakkor fontos a hatékony műszaki megoldások alkalmazása is a kiskorúak védelme érdekében. A médiatörvény szerint a káros médiatartalmak – mint a pornográfia vagy az erőszak nyers, közvetlen, naturális ábrázolása – csak akkor lehetnek hozzáférhetők, ha elérésüket valamilyen hatékony műszaki megoldással korlátozzák a szolgáltatók.

Az uniós irányelv szerint a tagállamoknak és az Európai Bizottságnak ösztönöznie kell a médiaszolgáltatókat arra, hogy magatartási kódexeket dolgozzanak ki a gyermekprogramokat kísérő reklámokra, amelyek olyan táplálkozási vagy élettani hatással bíró táp- és egyéb anyagokat ajánlanak, amelyeknek túlzott mértékű bevitele nem ajánlott. A Médiatanács tagja megjegyezte, hogy a jövőben Magyarországon is szükség lehet olyan normák elfogadására, amelyek – az egészséges táplálkozási szokások figyelembevételével – a jelenleginél hatékonyabban védik a gyermekek érdekeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik